hetilap

Hetek hetilap vásárlás
1956 Petőfije
Gérecz Attila, a tragikus sorsú költő

2016. 11. 11.
Gérecz Attilát (1929. november 20. – 1956. november 7.) az irodalomtörténet sokáig hallgatásra ítélte. Ennek dacára a „lánglelkű” költő már hatvan éve az 1956-os forradalom emblematikus alakja. Még akkor is, ha nevét nem lehetett büntetlenül kiejteni, műveit pedig vele együtt temették a föld alá.

Sokáig sírhelyét sem volt szabad látogatni, sőt 1976–77-ben a Fiumei úti 21-es parcellát, amelyben több mártírral együtt Gérecz is pihent, a hatalmon lévő kultúrpolitika fel akarta számolni, ugyanis kínosan érintette az akkori vezetést, hogy a budapesti egyetemisták közül sokan (bölcsészek, műegyetemisták és orvostanhallgatók) felkeresték a fiatal költő nyughelyét, megemlékeztek róla és kézírással másolták egy-egy nyugati folyóiratból verseit, amelyeket a legnagyobb óvatossággal terjesztettek az egyetemek folyosóin.

Méltán párhuzamba állíthatjuk Géreczet Petőfi Sándorral, nem pusztán azért, mert mindketten huszonhét évesen haltak hősi halált a harcmezőn (egyikükkel a kozák dárda, másikukkal az orosz puskagolyó végzett), hanem élettel teli lírájuk kapcsán is, amelyet egyaránt átjár a szenvedély, a szabadság és a szerelem. Annak ellenére, hogy Gérecz mögött hétévnyi börtön, gyötrelem, megaláztatás állt, rajongott a szabadságért – mint mindenki, aki hazánkban fegyvert fogott a forradalom idején.

A költő harcolt a 2. világháborúban. Mindössze tizenöt éves volt, amikor 1944 őszén bevonult a Nagyváradi Magyar Királyi „Gábor Áron” Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola Sümegre menekített alakulatához. Később francia hadifogságba került, ahonnan 1946. október 23-án tért haza.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!