hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az igazságnak átütő ereje van
Szántó Piroska privát ’56-ja

2016. 10. 28.
Szántó Piroska festőművészről és Vas István költőről  lassan, de biztosan megfeledkezik a magyar kultúrtörténet. A művésznő férje után hét évvel ment el 1998-ban. Duna-parti emléklakásukat, melynek hatalmas ablakában esténként egymás mellett álltak és nézték a folyót, bezárták. Hamarosan azt sem tudjuk, ki volt Szántó Piroska és Vas István, pedig a házaspár meghatározó szereplője az elmúlt hetven évnek.

Az 1989 utáni kultúrpolitika rájuk nyomta a „szocialista művészek” bélyeget. Vas és Szántó életműve azonban korántsem volt ennyire egyszerű. Szántót az 1950-es években a szocialista esztétika száműzetésbe küldte. Mesekönyveket illusztrált, bár ott is rezgett a léc, hiszen az ebédelő parasztcsaládot nem egy piros traktor tövében ábrázolta, hanem egy nagy fa alatt, a kisfiú fejére pedig micisapka helyett kalapot tett.

Különös fintora a sorsnak, hogy pont az a Szántó Piroska vált az 1956-os forradalom egyik leghitelesebb női krónikásává, aki mindvégig a kommunista párt tagja volt. A festőművész különböző rajzokat, skicceket is készített vázlatfüzetébe, miközben Budapest utcáin végigdübörgött a forradalom. Ezeket a feljegyzéseit és rajztömbjét évekig elásva rejtegette egy pincében.

„Csak azt írtam meg, amit láttam és átéltem.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!