hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dologtalanok - Nő a munkanélküli fiatalok száma

2016. 09. 08.
Világszerte csökkenő tendenciát mutat a fiatalok foglalkoztatottsága, pedig a 2008-2012 közti válságidőszak után megindult egy lassú növekedés. A legtöbb uniós országban a 25 év alatti munkanélküliek aránya még mindig mintegy kétszerese a 25-54 évesekének – derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentéséből. Hazánkban sincs ez másképp, ráadásul itt a szakképzett fiatalok jórészt külföldön keresik a boldogulást, míg a kevéssé iskolázottak jó, ha az alkalmi munka és a közmunka közül választhatnak.

2012-től 2015-ig 3 millióval csökkent a fiatal munkanélküliek száma a világon, idén viszont félmillióval emelkedik, így számuk eléri a 71 milliót – derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) friss éves jelentéséből, mely szerint a fiatalok globális munkanélküliségi aránya jelenleg 13,1 százalék.

A régiók között az arab világban (Nyugat-Ázsiában és Észak-Afrikában) a legmagasabb a fiatalok munkanélkülisége (30 százalék), míg Kelet-Ázsiában a legalacsonyabb (10,5 százalék). A fejlett országokban az arány 14,5 százalék.

A 2008-ban kirobbant válság hatására a 25 év alattiak körében különösen megnőtt a munkanélküliség és a szegénység kockázata, ami a mai napig jellemzi a korosztályt. A szegénység jobban sújtja még a dolgozó fiatalokat is, mint az idősebb munkavállalókat: az EU – jelenleg még – 28 tagállamában a 25 éven aluliak 13 száza-léka esik a „relatív szegénység” kategóriájába (akiknek jövedelme az országos mediánjövedelem 60 százaléka alá esik), míg a 25–54 éves korosztálynak alig 10 százaléka. Ebben közrejátszik az is, hogy a fiatalok átlag feletti arányban kénytelenek részmunkaidőben, illetve határozott idejű szerződéssel – tehát kevésbé stabil munkakörökben – dolgozni. A nehézségekre adott jellemző reakció a tömeges elvándorlás: 2015-ben világszerte több mint 50 millió bevándorló volt 15–29 év közötti fiatal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!