Az ezredfordulóig még utópiának tűnt, a 2010-es évektől azonban már realitás: megjelentek a piacon azok a 10 millió forint árkategóriájú elektromos autók, amelyek egy feltöltéssel akár a 200 kilométer körüli távolságot is vígan teljesítik. A Tesla a magyar nagyközönség számára még elérhetetlen árú luxusautókkal indította az új korszakot 2008-ban, a lítiumion-akkumulátorok fejlesztése és a gyártási költségek csökkentése révén azonban olyan gyártók is beneveztek a versenybe mint a Nissan, a Chevrolet, a Volkswagen vagy a BMW. Sőt, ha arra gondolunk, hogy a 19. század fordulóján még az elektromos autók vitték a prímet (az Egyesült Államokban a 33 ezer regisztrált elektromos hajtású autó a teljes forgalom 38 százalékát tette ki a belsőégésű motorokkal felszerelt gépkocsik 22 százalékos arányával szemben), akkor elmondhatjuk: nincs új a nap alatt. Mi csak folytatjuk azt, amit az eleink 150 évvel ezelőtt elkezdtek.
Környezetbarát, vásárlóbarát
A Nissan Leaf, a Kia Soul EV, a VW e-Golf, a BMW i3, a Chevrolet Bolt és társaik több tekintetben meghaladják benzines/gázolajas társuk tudását, s üzemeltetésük annyira olcsó, hogy a megtakarításból akár a vételár is belátható időn belül megtérülhet. „Az egyik taxivállalat sofőrje egy év alatt 130 ezer kilométert tett meg a nálunk vásárolt autójával. Ha az ingyenes gyorstöltőknél tankolt, akkor üzemanyagra semmit sem kellett töltenie, de ha otthon, a kávéfőző mellé bedugott elektromos kábellel töltötte fel akkumulátorát, akkor sem került többe egy kilométer 5,5 forintnál. Ha egy 25 forint/kilométeres költséghez viszonyítunk, könnyen kikalkulálható, hogy mennyit takarított meg csak az üzemanyag árán, a szervizköltségek minimalizálásáról nem is szólva” – mondta lapunknak Horváth Gergő, a Gablini autókereskedés magyarországi marketing menedzsere, akivel éppen egy Nissan Leaf Acentát tesztelünk. Egy elektromos autó gyakori használata esetén csupán arra kell odafigyelnünk, hogy az akkumulátorok lemerülése előtt találjunk megfelelő töltőállomást – ebben azonban a GPS-es navigáció és a központi adatrendszer is a segítségünkre van. Kijelzik, hol van szabad töltőállomás, a hamarosan kiépülő egységes kommunikációs rendszer segítségével pedig azt is látni fogjuk, hogy hány százalékos töltöttségnél tart a sorban előttünk álló autó.