hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A világot mint üveggolyót, megkapta
Beszélgetés Zágon Judit üvegművessel

2016. 08. 28.
Magyar kézműves, akinek egyedülálló üvegékszereit világszerte, még Muranóban, az üveg őshazájában is nagyon kedvelik. Végzettségére nézve pszichológus, ám a lélekgyógyászatot csak hobbiból műveli, míg hobbiját, az üvegművességet kezdettől fogva főfoglalkozásként űzi. Spontán módon kialakított formáit, színárnyalatait nem lehet eltanulni vagy lemásolni, és egyáltalán nem fél a kínai konkurenciától. Zágon Judittal beszélgettünk.

Mitől egyedülálló az, amit csinál?

– Magyarországon nincsenek láng fölött dolgozó üvegművesek, megjegyzem, világviszonylatban sem vagyunk sokan. Pedig egy bizonyos szintig ez a módszer is elsajátítható, bár kevesen veszik a fáradságot, hogy megtanuljanak láng fölött dolgozni, mivel ez meglehetősen időigényes és nehéz műfaj. Kemencés üvegművesből például sok van, ezek a termékek könnyebben is másolhatók, mint a nyílt lángon készültek, ahol nemcsak a színeket, hanem a formákat is számtalan módon lehet variálni. A vevők azt mondják az ékszereimre, hogy ilyent még nem láttak sehol, és felismerik azokat másokon is.

Nem tart az olcsó kínai vagy afrikai kézműves áruk konkurenciájától, ami sokak szerint megöli az európai iparművészetet?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!