hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Migránsokkal” kezelnék a munkaerőhiányt
Szakember kerestetik

2016. 07. 14.
A válságossá váló hazai szakemberhiány megoldására 250 ezer „kulturálisan beilleszthető, szakképzett munkaerő” EU-n kívüli országokból való bevonását javasolta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. Bírálók szerint a versenyszféra munkaerőhiányát első körben a hazai munkanélküliség felszámolásával kellene megoldani, ráadásul a javaslat ellentmond a kormány migránsellenes poli­tikájának.

A népességfogyás és a kivándorlás miatt kritikussá kezd válni a magyarországi munkaerőhiány a Munkaadók és Gyáriparosok Orszá­gos Szövetségének (MGYOSZ) nemrég kiadott közleménye szerint, amely évi közel százezer főre becsüli a munkavállaló korú népesség létszámának csökkenését. Súlyosbítja a helyzetet, hogy főleg a szakképzettek vándorolnak el, miközben az álláskeresők több mint 40 százaléka szakképzetlen, illetve a munkaadók szerint a versenyszférában nehezen alkalmazható vagy nehezen mobilizálható. Megoldásként egyebek közt a hazai vállalkozói szektor és a szakképzés korszerűsítését, a hátrányos helyzetű és a roma népesség felzárkóztatását, a bérszínvonal emelését javasolják. Legvitatottabb mentőötletük, hogy kormányzati programot kellene kidolgozni a kulturálisan beilleszthető, szakképzett munkaerő bevonására az EU-n kívüli országokból. Kifejtik, hogy Lengyelországban például 1 millió ukrán dolgozik, ami népességarányosan nálunk 250 ezer munkavállalót jelentene.

Kormányzati részről vegyes fogadtatása volt az ötletnek, hiszen némileg ellentmond a hivatalos bevándorláspolitikának. Varga Mihály NGM-miniszter támogatta, hogy az EU-n kívülről hozzunk be vendégmunkásokat, legalábbis olyan területeken, amelyekre nem lehet magyar munkavállalókat találni. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban nem ért egyet a vendégmunkások alkalmazásával, hiszen a kormánynak először a hazai munkanélküliséget kell felszámolnia.

A hivatalos adatok egyelőre nem támasztják alá, hogy a hazai munkaerőhiány volumene többszázezres lenne.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!