hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ember, aki több ezer évet élt
Elhunyt Umberto Eco

2016. 03. 03.
„Aki nem olvas, hetvenévesen egyetlen életet élt: a sajátját. Aki olvas, ötezer évet élt” – tartotta a múlt héten, 84 éves korában elhunyt Umberto Eco. Az ateista, ugyanakkor a spiritualitás iránt érdeklődő író-filozófus az olasz és európai kultúra egyik legnagyobb formátumú alakja volt. Népszerűségére jellemző, hogy számos vicc is született a személyéről.

Umberto Eco több volt, mint író. Magyar fordítója, Barna Imre a következő szavakkal emlékezett rá: „Hasonlóan Johann Wolfgang von Goethéhez, Thomas Mannhoz vagy Jean-Paul Sartre-hoz, Umberto Eco a senki által nem vitatott, hazájában és az egész világon is óriási tekintéllyel bíró értelmiségi típus képviselője volt.” Az Európa Könyvkiadó vezetője nekrológjához azt is hozzátette, hogy Umberto Eco számon tartotta műveinek fordítóit, akikkel személyesen is megismerkedett, válaszolt feltevéseikre és gyakran elébe is ment kérdéseiknek.

A nyolcvannégy éves olasz író olvasóira testált örökségében egyaránt megtalálhatjuk az esszégyűjteményt, szemiotikai (jelek és jelrendszerek tudománya) szakmunkákat és regényeket is – sőt voltak újságokban megjelent humoros karcolatai is. Hogyan írjunk szakdolgozatot című könyve pedagógiai szakmunka, melyben az egyetemi hallgatóknak nyújt segítséget. Filozófus, pedagógus, nyelvész, középkorász és író: rendkívül sokoldalú ember volt.

A világhírt az 1980-ban megjelent regénye, A rózsa neve hozta meg számára. A nagy sikerű műből film is készült. „Meg akartam ölni egy szerzetest” – nyilatkozta Eco, amikor a regény születéséről faggatták a kíváncsi újságírók. A mű tulajdonképpen egy filozófiai és filológiai alapossággal megírt detektívregény. A szintén középkorászból lett író, Patrick Süskind A parfüm – Egy gyilkos története című könyvével szokták párhuzamba állítani.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!