hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem fogy a sertés
 Mennyit ér az áfacsökkentés?

2016. 01. 30.
Gazdasági csodafegyvert vetett be a kormány idén januártól: a sertéshús áfáját 5 százalékra csökkentette. Az ágazat problémáit az intézkedés csak felületesen kezeli, de a magyar fogyasztói gyomor számára komoly hangulatjavító intézkedés. A kormány visszaállítaná, sőt meg is haladná a rendszerváltáskor közel hatmilliós sertésállományt. Kérdés azonban, hogy ki eszi meg ezt a mennyiségű disznóhúst, ugyanis a fogyasztói szokások megváltoztak: a pultokból nem fogy megfelelő mennyiségben a sertés, aminek nem csak az árban keresendő az oka.

„Márpedig benyelik a plusz pénzt a boltok” – mondta még decemberben az egyik békéscsabai sertéstenyésztő isme­rő­söm, Gyuri, akivel a piacon vitatkoztunk a malacárakról, és közben az áfacsökkentés hatásait latolgattuk. Malacot ugyan nem vettünk, de a vitánk sem volt meddő, hiszen egy szál kiváló csabai csípős kolbászt nyertem: Gyurival szemben azt állítottam, hogy nagyot csökken a sertéshús ára januártól. Valóban: a boltokban olyan mértékben csökkent a húsok ára, hogy az még a sokat próbált nyugdíjasokat is elképesztette. A KSH legfrissebb adatai szerint tavaly év végén még 1390 forintot kellett átlagosan fizetni egy kiló sertéskarajért – ugyan­ez a rövidkaraj januárban már csak kilónként 890 forintba kerül. Krausz Péter sertéstenyész­tő szerint az áfacsökkenés csak rásegített a disznóhús árának zuhanására, amely tavaly nyár vége óta folyamatos. Minden eladott jószággal csak nő a veszteség – mondja a gazda, akinek számításai szerint egy sertés felnevelésén közel négy­ezer forint mínusza keletkezik a jelenlegi gazdasági helyzetben. Péter szerint a piacot pusztán hangulatjavító intézkedésekkel nem lehet helyreállítani. Hiába akarja a kormány a belföldi keresletet növelni, azzal nem lehet a kieső ter­melői bevételeket pótolni, mert annak oka az orosz embargó bevezetése. A piaci törvényeket lehet finoman szabályozni, de a fogyasztói szokások mások, mint húsz évvel ezelőtt.

A rendszerváltás óta a húsfogyasztás fokozatosan csökken, a disznóhúsé az átlagnál is jobban: az évi csaknem 40 kg/fő­ről mára 23 kg-ra esett vissza a KSH adatai alapján.

A sertéságazat kínlódása a lehető legrosszabb hír a kormánynak, amely a 2012-ben meghirdetett állattartási stratégiával szeretné helyreállítani a szektort. A disznótartás nagy múltra tekint vissza Magyarországon, a nyolcvanas évekbeli csúcson közel tízmillió sertést tartottak, de még 2002-ben is ötmillió körül volt az állomány. Az ágazat állandó kínlódása és a piaci ellehetetlenülés miatt az egyedszám rohamosan csökkent, 2010-re már csak kétmillió disznó volt az országban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!