hetilap
Hetek hetilap vásárlás

Az eredmény csak a szótárban előzi meg a munkát

Interjú Kósa Erikával, Magyarország leggazdagabb üzletasszonyával

Kósa Erika óvónőből lett biztosítási és befektetési tanácsadó, majd férjével közösen résztulajdonosként a Brokernet alapítói voltak, amely Magyarország vezető pénzügyi tanácsadó vállalatcsoportjává nőtte ki magát – ő pedig a leggazdagabb magyar nő lett. Három éve kiváltak a vállalkozásból, és Consequit néven új pénzügyi tanácsadó céget alapítottak. A milliárdos üzletasszony feleségként és anyaként is sikeres. Alig hallani tőle olyan előadást, ahol ne említené meg családját és unokáját.

Köztudott, hogy óvónőként kezdte pályafutását. Miért váltott?

– Nagyon szerettem a gyermekekkel foglalkozni, a váltásban a fő motívum az volt, hogy szembesültem azzal, hogy nem a munkám alapján értékeltek. Ez nagyon fájt. Igazságtalannak tartottam, és hosszú vajúdás után elhelyezkedtem egy osztrák pénzügyi tanácsadó cégnél. Rendkívül sokat dolgoztam, és hamar meg is lett az eredménye. Amikor az első nagyobb fizetésemet megkaptam, nagyon megijedtem.

Mitől?

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!