hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A zsidómentes Közel-Kelet náci gyökerei

2015. 05. 01.
Április 15-én a világ a hírhedt bergen-belseni koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulójára emlékezett. Több mint 50 ezer bebörtönzött – túlnyomórészt zsidó – halt meg itt az éhezéstől, a túlfeszített munkától, járványoktól vagy szörnyű orvosi kísérletek következtében. Anne Frank volt valószínűleg a leghíresebb áldozat. Ő és testvére alig egy hónappal a tábor felszabadítása előtt hunytak el tífuszban. Azon a dicsőséges áprilisi napon felszabadított foglyok között több száz líbiai zsidó is volt, akiket Olaszországon keresztül deportáltak Bergen-Belsenbe – írja a Jerusalem Post április 16-i számában Lyn Julius.

Professzor Maurice Roumani „The Jews of Libya” (A líbiai zsidók) című műve szerint a brit útlevéllel rendelkező kétezer Líbiában élő zsidó közül körülbelül 870-et deportáltak Olaszországba a „sfollamento” (kiürítés; a szerk.) irányelvnek megfelelően, amely szerint az idegen nemzetiségűeket el kellett küldeni. Ugyanazon család tagjait szétszórhatták Marokkóba, Tunéziába vagy Algériába, s így nácipárti, Vichy-féle francia ellenőrzés alá.

Két transzportot 300-300 zsidóval, majd utána még 120 főt Líbiából Nápolyba hajóztak, majd tehervonatokkal Bergen-Belsenbe vittek, ahová 1944. május 25-én érkeztek meg. 1943 júliusában Líbiából érkező zsidókat tettek vonatra Bolognában és a Dachau táborrendszer egyik részébe, Innsbruck-Reichenauba vitték őket.

Bergen-Belsent a háború relatíve késői szakaszában megérkező líbiai zsidók túlélték. Néhányukat kicserélték német hadifoglyokra, csomagokat kaptak a Vöröskereszttől és könnyítettek valamelyest a munkavégzési feltételeiken. Még a kóser étkezés szabályait is sikerült betartaniuk, elcserélve a főtt ételt száraz kenyérre. Egy zsidó, Zion Labi Bengháziból iskolát is indított.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!