hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Háromszülős gyerekek

2015. 02. 19.
Az elmúlt héten az Egyesült Királyság alsó házának képviselői elsöprő többséggel módosították az Emberi Megtermékenyítési és Embriológiai Törvényt (Human Fertilisation and Embryology Act), amely egy eddig csupán állatokban tesztelt eljárás emberben történő alkalmazására adott zöld lámpát. Ha az új szabályozás a Lordok házán is átmegy, az első úgynevezett „háromszülős” gyermek 2016-ban láthatja meg a napvilágot.

A frissen elfogadott módosítás olyan technológia alkalmazását legalizálná, ami mitokondriális betegségben szenvedő nők számára nyitná meg egészséges gyermek szülésének lehetőségét. A tudósok két technikát fejlesztettek ki a kóroki tényezők örökítésének kiküszöbölésére. Az egyik – az úgynevezett mitokondriális spindle transfer – során a lombik program eljárását alkalmazva petesejteket gyűjtenek a beteg nőtől. Ezt követően eltávolítják a sejtmagot (enukleáció) az egyik sejtből és beviszik egy ismeretlen, de egészséges donor által adott petesejtbe, melyet előzőleg szintén enukleáltak. Így a beteg anya nukleáris genomja kerül az egészséges nőtől vett, magjától megfosztott petesejtbe, amiben azonban egészséges mitokondriumok találhatóak. Ez után történik az apa hímivarsejtjeivel a megtermékenyítés.

A másik módszer – a pronukleáris transzfer – folyamán az anyai és a donorpetesejtet is megtermékenyítik az apa hímivarsejtjeivel, majd, még mielőtt azok elérnék az első osztódást, a szülői kromoszómákat behelyezik a megtermékenyítés után (!) enukleált donorpetesejtbe. Az eljárás súlyos jogi, etikai és erkölcsi kérdéseket vet fel. Az Európai Parlament 44 képviselője nyílt levélben fordult Jeremy Hunt brit egészségügyi miniszterhez, melyben felhívták a figyelmét arra, hogy a tervezett törvénymódosítás ellentétes a hatályos európai törvényekkel, mivel az humán genom modifikáció­­jával járó folyamatot legalizálna. Az anglikán egyház képviselői ugyan jelezték, a módszer nem ellentétes a hitelveikkel, de fontosnak tartják a mélyebb tudományos vitát az etikai, biztonsági és hatékonysági kérdésekben, mielőtt véglegesítenék a törvénymódosítást. A katolikus egyház részéről kijelentették: elfogadhatatlannak tartják a pronukleáris transzfer mechanizmusát, mivel ennek folytán egy megtermékenyített anyai petesejt kerül elpusztításra.

Számos szaktekintély is felemelte a hangját a vitatott technológia ellen. „Jelenleg még nem tudjuk, hogy pontosan milyen interakciók léteznek a mitokondrium és a nukleáris DNS között. Ez egy rendkívül komplex folyamat” – fejtette ki véleményét Dr. Trevor Stammers, a St. Mary’s University Bioetikai és Orvosi Jogi tanszék igazgatója. Dr. Paul Knoepfler, a Kaliforniai Egyetem docense pedig úgy vélekedett, hogy az eljárás magában hordozza annak kockázatát, hogy a gyermekek súlyos defektusokkal születnek, mi által jelentősen veszélyeztethetik a jövő generációit. „További komoly kockázatot rejt magában a konkrét munkafolyamat, melynek hatására fejlődési defektusok alakulhatnak ki a növekvő embriókban, vagy akár a daganatok megjelenésének fokozott valószínűségével is számolni kell a későbbi életkorban” – tette hozzá, nem rejtve véka alá, hogy a jogszabály elfogadását történelmi hibának tartja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!