hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hálózat örök, a módszerek ősiek
Dokumentumfilm a lejáratás és a bomlasztás magasiskolájáról

2015. 02. 19.
Ügynökök révén azt terjeszteni befolyásos ellenzékiekről, hogy ügynökök – már a rendszerváltás előtt is ez volt az állambiztonsági szervek egyik leghatékonyabb eszköze a nem kívánatos személyek likvidálására. Egy most bemutatott dokumentumfilm arra vállalkozik, hogy feltárja a lejáratás és bomlasztás módszereit, a puha diktatúrában alkalmazott lelki terrort, melynek célja az ellenzéki csoportok máig ható megosztása, vezetőik lejáratása a beépített emberek által.

Göncz Árpád, Bibó István, Erdős Péter – csak néhány név arról a hosszú-hosszú listáról, amely a lejáratandó személyek nevét tartalmazza. Az állambiztonsági iratot, melyben sok ma is élő értelmiségi neve megtalálható, a nemrég bemutatott Lejáratás, bomlasztás – A hálózat örök című dokumentumfilmben teszik közzé az alkotók. A film az 1957 utáni korszak jellegzetes állambiztonsági módszerét kívánja bemutatni, amikor a fizikai erőszakot fokozatosan felváltotta a lelki terror, elsősorban olyan ellenzéki személyekkel, csoportokkal szemben, akikből a Kádár-rezsim nem akart mártírokat csinálni.

Mai szóval élve inkább a karaktergyilkosság módszerét választotta velük szemben. „Akit nem tudsz legyőzni, zúzd szét a becsületét, és fordítsd ellene az elvbarátait” – a filmalkotók így foglalják össze az állambiztonsági szolgálatnak egészen 1990. januárig, a Duna-gate botrányig biztosan alkalmazott technikáját, a lejáratás és bomlasztás módszerének a lényegét. Hankiss Ágnesnek, a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatójának tanulmányára épül fel a film, amely a neves akadémikus-szociológus, Szalai Sándor sorsán keresztül példázza a titkosszolgálat rafinált módszereit. Azt, hogy miként épültek be társaságokba, hogyan figyeltek meg, hallgattak le személyeket, hogyan osztották meg a csoportokat, miként ásták alá a bizalmat, hogyan hitették el hiteles ellenzékiekről azt, hogy ügynökök, akiknek családtagjai nem mellesleg máig küzdenek a vélt örökséggel. Tanítványai, bajtársai, kollégái, rokonai mind elfordultak Szalaitól, aki 1983-ban úgy halt meg, hogy a köztudatban az maradt meg róla: barátját, Mérei Ferenc pszichológust is ő juttatta börtönbe, hogy a saját bőrét mentse. Huth Gergely rendező-újságíró lapunknak elmondta: a Szalai-ügyhöz kapcsolódó részletes jelentések gyakorlatilag kész forgatókönyvet adtak a játékfilmes részek párbeszédeihez, cselekményéhez.

A baloldali ikonnak számító, egykori szociáldemokrata Szalai Sándor pályája mellett a film a ’80-as évek egyik legmarkánsabb ellenzéki művésztársasága, a Kras­só Györgyhöz közel álló Inconnu csoport hasonló módszerekkel történő lejáratását, ellehetetlenítését is bemutatja. „Máig megvannak az állambiztonsági dokumentumok, amelyek szerint egyéni sérelmekre, ügyekre támaszkodva ellentéteket szítanak a társaságon belül, és egymásnak ugrasztják őket. A módszer sikeres volt, a cso­port fel is bomlott” – mondja Huth Gergely. A kétféle eset azt hivatott illusztrálni, hogy az állambiztonsági szervek pártállástól függetlenül minden ellenzékivel egyformán bántak el, és a csoportokat is szembeállították egymással, hogy ne tudjanak közös platformot létrehozni. Az „Ék 87” fedőnevű akció dokumentált célja volt például a népi és urbánus értelmiségiek megosztása úgy, hogy az urbánusokat a népiek antiszemitizmu­sáról győzték meg, a népieket pedig arról, hogy az urbánusok lenézik őket, mint mucsai parasztokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!