hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mire jó egy depressziós zebrahal?
Forradalmi lehetőségek a tudományban

2014. 12. 13.
Laboratóriumok, egyetemi kutatócsoportok és cégek százai váltottak az elmúlt években kísérleti modellállatot. Nyugat-Európában és világszerte használják már úgy a tudományos kísérleteknél a zebrahalat (Danio rerio), akár csak korábban az egeret. Ez a hirtelen népszerűség robbanásszerű technológiai fejlődést eredményezett mind a biológia (génmanipuláció és klónozás), mind a technológia (robotika) területén.

A zebrahal látszólag túl távol áll az embertől ahhoz, hogy bármi biológiai hasonlóság felmerülhessen, pláne, hogy emberi betegségek modellezésére és kutatására használjuk őket. A valóságban azonban más a helyzet. A hal több sejtféléje megkülönböztethetetlen az emberétől, ugyanúgy rendelkezik az immunrendszer minden elemével, idegrendszere és szinte minden szervének felépítése is nagymértékben azonos. DNS-ének 70 százaléka megegyezik az emberi DNS-sel, emellett a betegségekért felelős gének 84 százaléka megtalálható a zebrahalban is. Ezáltal alkalmas az emberben fellépő egészségügyi problémák mesterséges kiváltására, majd ezek feltérképezésére.

Már pusztán anyagi, praktikus okokból is jelentős az előny: lényegesen egyszerűbb a halak tarthatósága, mint az évtizedekig használt egerekének. A csupán maximum öt centiméterre megnövő kis halaknak sokkal kisebb a hely- és táplálékigénye, ezáltal jelentősen olcsóbbak elődeiknél. Emellett rövidebb az életciklusuk, és sokkal gyorsabb az egyedfejlődésük, így rövidebb idő alatt produkálnak eredményt. Megtermékenyítés után huszonnégy órával már minden szervük látható, negyvennyolc óra elteltével pedig funkcióképes is.

Szintén különböznek az egértől a szaporodásukban: a zebrahal külső megtermékenyítésű, ami annyit jelent, hogy a petesejt az anya testén kívül találkozik a hímivarsejttel. Ezáltal az embriók könnyen hozzáférhetők, összegyűjthetők, és rögtön megtermékenyítés után felhasználhatók kutatási célokra. Nem utolsósorban pedig egyetlen nőstény több mint 100 utódot képes produkálni minden egyes héten. Egyedfejlődésük első három napjában teljesen átlátszóak, így tökéletes alanynak bizonyulnak fejlődésbiológiai kísérletekhez. A mindössze néhány milliméter nagyságú embrióban sejt-szinten minden változás nyomon követhető élőben a mikroszkóp alatt, ami más gerinces modellorganizmusnál nem lehetséges. Emellett egy kémiai vegyülettel további két hétig megakadályozható a pigmentek kialakulása, ami megnöveli a mikroszkopikus felhasználási idejüket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!