Melyik Hóman Bálintot akarják rehabilitálni?

Tagadhatatlan, hogy Hóman Bálint az egyik legjelentősebb magyar történész volt a 20. században. A mai napig alapvető munkákat írt a középkori magyar városfejlődésről, és a magyar pénztörténetről. Legismertebb munkája azonban a Szekfű Gyulával közösen írt Magyar történet. Klasszika-filológus apja, aki egyetemi tanár, majd tankerületi felügyelő, végül minisztériumi osztályvezető volt, szinte előrevetíti fia pályáját is. Hóman Bálint a bölcsészdoktori oklevél megszerzését követően az Egyetemi Könyvtárban kapott állást, ahol később igazgató is lett. Az első világháború idején a pesti egyetem magántanárává is kinevezték. 1922-től az Országos Széchenyi Könyvtár, majd egy évre rá a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, illetve főigazgatója. Az évtized végétől a Magyar Numizmatikai Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Történelmi Társulat elnöke. Az 1930-as években előbb a Corvin-koszorúval, majd a Corvin-lánccal is elismerik munkásságát (igaz, ez utóbbit már kultuszminiszterként kapja meg).

Nevéhez fűződik a magyar történetírás megújítása: Szekfű Gyulával karöltve honosították meg Magyarországon a szellemtörténeti módszert. Közösen írt munkájukban ezen az alapon számos átértékelést hajtottak végre. Például ők mondták ki először, hogy Martinovics Ignác nem szabadsághős, hanem a társait eláruló személy volt. Hóman mint történész hitt a magyarok szupremáciájában a Kárpát-medencében. Különleges népnek tartotta a magyart, ennek egyik bizonyítékát látta abban, hogy noha a hunok, avarok, kelták, szlávok és germánok is éltek itt, mégis csupán a magyarok voltak képesek évszázadokon keresztül fennmaradó államot alapítani. Egyik alapvető nézete volt, hogy a magyar történelem elsősorban a magyar lélek története, sokat foglalkozott a magyar őstörténet kutatásával is. Szekfű Gyulával véglegesen 1943-ban szakadt meg a munkakapcsolata, miután az 1943. évi akadémiai nagyjutalmat politikai okokból nem a jobboldaliságot képviselő németbarát Hómannak, hanem az akkor már egy ideje angol orientációjú kollegájának ítélték. Egyik utolsó munkája az Ősemberek – ősmagyarok című 1943–44-ben írt kötet, amely ha burkoltan is, de a magyarok sumer gyökereire utalt: véleménye szerint az ősi magyar szavak elemzésekor figyelembe kell venni „a szumir és hatti-hurri nyelvemlékeket”. Történészi munkáját jól összegzi Szekfű Gyula írásbeli tanúvallomása Hóman népbírósági perében: „…tudományos munkásságában semminemű tudományellenes szempontokat nem alkalmazott: sem németbarát, sem hitlerista, sem antiszociális, sem antiszemita szempontokat. Hóman Bálint irodalmi munkássága tudományos szempontból a magyar szellemi élet nyeresége volt.”

A mindenkihez lojális politikus