hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Barátságtalan kor
A magány súlyosan károsítja az ön egészségét

2014. 10. 31.
Nem valószínű, hogy az Ebola képes lesz annyi áldozatot szedni, mint a krónikus magány, mely ugyanúgy lehet a korai halál okozója, mint naponta tizenöt szál cigaretta elszívása, valamint kétszer olyan veszélyes, mint az elhízás. Egyre többen vélik úgy, hogy századunkban a magányosság korát éljük, az emberiség létezése óta az első kísérletet tesszük arra, hogy minél kevesebb társadalmi interakcióval éljünk teljes életet, erre azonban, ha nem figyelünk, mentális és fizikai egészségünket is ráfizethetjük.

Manapság bővelkedik a média olyan szalagcímekben, melyek azt hirdetik, mennyi kárt okozunk az egészségünknek. Az egészséges életmód megvalósítása sokak által áhított cél, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni olyan rejtett tényezőkről, mint a magány, amely korjelenségként a legtöbb ember élében kisebb vagy nagyobb mértékben jelen van. Egy felmérés szerint a megkérdezettek átlagosan negyvennyolc napot voltak magányosak egy évben.

Naomi Eisenberger, a Kaliforniai Egyetem szociálpszichológia professzorának kutatása egyértelműen bebizonyította, hogy a kirekesztettség érzése az emberi agy ugyanazon területeit hozza aktivitásba, amely a fizikai fájdalmat észleli. Egyes dél-amerikai törzseknél létezik a közösségből való teljes kirekesztés büntetése, ekkor a törzs vezetői minden érintkezést megtiltanak az illetővel. Megfigyelték, hogy ezt követően az elítélt viszonylag rövid időn belül megbetegszik, vagy meghal. A magány érzete számos olyan negatív folyamatot indít be az emberi testben, melyek hosszú távon komoly betegségekhez vezethetnek.

A magányosság nem csupán a teljes egyedüllét esetén lehet egy ember érzelmi állapota, sőt, sok társadalmi kapcsolattal rendelkező személyek is érezhetik magukat magányosnak. A szakértők úgy vélik, nem a társadalmi interakciók mennyisége, hanem azok minősége védi meg az embert a magánytól. Húsz év leforgása alatt az emberek meglehetősen elhidegültek egymástól: egy 1984-es felmérés szerint a legtöbben három bizalmas barát meglétéről számoltak be, míg 2004-ben a válasz leggyakrabban nulla volt. Egy amerikai kutatás négy éven keresztül kísérte figyelemmel ötezer-egyszáz fő társadalmi kapcsolatait, és megállapították, hogy a magányos emberek vagy nem rendelkeztek barátokkal, vagy rendszeresen elveszítették őket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!