hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európai ésszel felfoghatatlan, mi történik jelenleg Irakban
Az utolsó emberig

2014. 09. 04.
Európai ésszel teljes egészében felfoghatatlan, hogy mi történik jelenleg Irakban. Az ország hivatalos hadserege már a múlté, megsemmisült az Iszlám Állam offenzívájában, melyet egészen Bagdad belvárosáig nem sikerült megállítani. A kalifátus Moszulig húzódó területén minden pénteken nyilvános kivégzések zajlanak, intézményesített rabszolga-kereskedelem és az iszlám történetében is ismeretlen szintű kegyetlenség. A Hetek tudósítója a helyszínről jelentkezik.

Délután kettőkor tűnt fel a Dá’ás (Daúlá Iszlámíja fil Irak vá Shám, az ISIS rövidítése – a szerk.) humvee-ja a dombok között, és komótosan végighajtott a pesmergák állása előtt. A vezetője ügyelt arra, hogy a kocsit ne vigye az RPG-k lőtávolán belülre, a géppuskasorozatok pedig, melyekkel a kurd harcosok fogadták, nem árthattak az amerikai csúcstechnológiának, melyet a menekülő iraki hadseregtől zsákmányolt a terrorszervezet.

„Nem támadást indítottak, egyszerűen csak terepszemléztek” – mondja a pesmerga hadállás bajszos kurd főnöke. Amikor a kocsi eltűnik, a harcosok a vállukra dobják a fegyvereiket, és visszatérnek a nejlonból rögtönzött sátorba teát inni. Csak egy őr marad figyelni a géppuskaállásban. Negyvennyolc fok van árnyékban, a levegő remeg a dombok felett. A frontvonalon vagyunk, valahol félúton Khanakin és az ISIS által elfoglalt Dzsalaula városa között, egy köpésre az iráni határtól. A kurd nemzeti viseletben álló fegyveres férfiak a civilizált világ utolsó védővonalai. Tisztában is vannak ezzel.

A kisebbségek védelmezői

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!