hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ország fele nélkülöz
Sokkoló adatok több kutatás alapján

2014. 09. 16.
A rendszerváltás óta nem látott magasságokba hágott a szegénységi ráta Magyarországon: a népesség 17 százaléka, mintegy másfél millió ember él a szegénységi küszöb alatt. Ha ez még nem lenne elég, magyar emberek további milliói élnek együtt a nélkülözés valamilyen formájával, például nem képesek váratlan kiadások fedezésére, nincs megfelelő fűtés az otthonukban, vagy képtelenek tartozásaik törlesztésére. Egy 2012-ben végzett felmérés szerint a lakosság 26 százaléka hónapról hónapra küszködik anyagi problémákkal.

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarország lakosságának harmada a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának van kitéve. Az ő számuk tavaly még százezerrel kevesebb volt, 2008-ban pedig még csak 28,2 százalék. Míg a Dunántúlon javult, a közép-magyarországi régióban kifejezetten romlott a helyzet, és az alföldi, illetve észak-magyarországi területeken is megközelíti a 40 százalékot.

Az unió tagállamainak 10 százaléka tartozott 2012-ben az anyagilag súlyosan deprivált országok közé (a definícióhoz lásd keretes írásunkat). Magyarországon 2008 óta emelkedik a súlyosan depriváltak aránya, tavaly 26,8 százalékon állt, azaz 2,6 millió fő érintett. Ebben a vonatkozásban is szét van szakadva az ország: a keleti régiókban 31,3 százalék, a Dunántúlon tíz százalékkal kevesebb az anyagilag súlyosan depriváltak aránya.

5 százalék alatt maradt azoknak az aránya, akik kénytelenek más háztartásokkal, családokkal közös vécére járni, ugyanakkor olyan lakásban, amelyik beázik vagy vizesek a falai, a magyarok több mint negyede (25,8 százalék) él.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!