A jelenlegi viszonyok között nem megszüntetni kell a közmunkarendszert, hanem egyes részeit korrigálni: így, a nemegyszer embertelen munkakörülményeken kellene javítani, valamint a teljes minimálbért, nem pedig annak 80 százalékát illene újból megadni a közmunkásoknak – hangzott el a Közfoglalkoztatási csapda című kutatási jelentés bemutatóján, amit a Magyar Szegénységellenes Hálózat mutatott be múlt szerdán. A közfoglalkoztatottak helyzetét és lehetőségeit vizsgáló kismintás kutatás keretében tavaly 533 kérdőívet töltettek ki és 42 interjút készítettek főként borsodi és szabolcsi települések érintettjeivel.
A bemutatón a kutatók – Ferge Zsuzsa, Molnár György és Farkas Zsombor – leszögezték, hogy a vizsgálat ugyan nem reprezentatív, de a közfoglalkoztatás visszásságait jól tükrözi. A legfőbb negatívum, hogy a közfoglalkoztatás rendszere csapda, mert nincs belőle kiút. Már a szocialista kormány által 2009-ben elindított Út a munkába közmunkaprogram hatásvizsgálata során kiderült, hogy azok a munkanélküliek, akik nem vesznek részt a közmunkában, két és félszer nagyobb eséllyel jutnak álláshoz (24 százalék), mint a közmunkások, akiknek csak az egytizede tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. 2011-ben a KSH szerint már csak 5 százalék volt a nyílt munkaerőpiacra átlépő közfoglalkoztatottak aránya. Elhangzott: a közmunkás státusz „lefelé húzó spirál”, ami megnehezíti az egyéb álláskeresést, már csak azért is, mert a közmunkák többsége képzettséget nem igénylő fizikai munka, ami semmilyen módon nem növeli a foglalkoztatási esélyeket. Ugyanezt tükrözték a tavaly téli közmunkásképzési programok is, melyek során sokszor ésszerűtlen volt, hogy kit milyen szintű képzésre soroltak be, ezzel kapcsolatos hatástanulmányról pedig máig nem tudni.
A közmunkások szűk mozgásterét jól mutatja az a gyakori jelenség, amikor a megkérdezettek például gyalog teszik meg a munkaügyi központba vezető 8-10 kilométeres utat, mert nem tudják megelőlegezni a buszköltséget. A cél ilyenkor a kötelező adminisztráció, mert állást csak elvétve tudnak ajánlani nekik. A havi 22 800 forint segély feltétele pedig az évi minimum 30 nap közmunka, havi 50 632 forintért, aminek előnye, hogy helyben van. A kormányzati propaganda szerint így „segély helyett munkát” adnak az aluliskolázott embereknek, ami megélhetést biztosít, és segít nekik visszailleszkedni a munka világába. A Magyar Szegénységellenes Hálózat szerint viszont a közfoglalkoztatás jelenlegi rendszere egyáltalán nem ezt a célt szolgálja, hanem a főleg tartós munkanélküliekből álló több százezres tömeget a perifériába betonozza, nemzedékeken át konzerválva nyomorát és kiszolgáltatott helyzetét, a segélyeken és az alkalmi, főleg feketemunkákon való tengődését.
A felmérés szerint a legkiszolgáltatottabbak a kistelepülésen élő, iskolázatlan munkanélküliek – a szakképzettek ugyanis nagyobb eséllyel jutnak hozzá a közmunkákhoz is. Legfőképp az határozza meg az élethelyzetet, hogy van-e rendszeres kereső, továbbá gyermek a családban. Míg a vizsgált háztartásoknak csak a 29 százalékában volt rendszeres kereső, addig a felében volt 19 évesnél fiatalabb gyermek. A realitások nem igazolják a megélhetési gyermekvállalást mint életstratégiát, hiszen a legrosszabb helyzetben a gyermekes, különösen a rendszeres kereső nélküli családok vannak, akiknél az iskolázatlanság kimutathatóan öröklődik, mivel az utódok is egész fiatalon dolgozni kényszerülnek. A megkérdezett közmunkások 41 százalékának legfeljebb nyolc általánosa van, de csak alig egytizede nem dolgozott soha rendszeresen, viszont a fele már 16-18 éves korától dolgozik, a közmunka mellett is, és 72 százaléka jelentkezett az elmúlt öt évben álláshirdetésre, de csak ötödük kapta meg a megpályázott állást – tehát nem önhibájából munkanélküli. Elmondható, hogy mindenféle szempontból a romáknak a legnehezebb, a megkérdezettek 30 százaléka vallotta magát cigánynak, de a szerzők szerint ennél nagyobb volt az arányuk. „Ezeknek a családoknak a többsége a szegénység és a mélyszegénység határán él, az elmúlt három évben rosszabbodott a helyzetük, méltóságvesztéssel, adósságcsapdával súlyosbodva” – fogalmazott Ferge Zsuzsa, utalva arra is: világszerte erősödik a prekariátus, azaz a létbizonytalanságban élők tömege.
A felmérés szerint a közfoglalkoztatottak bére jóval alatta van mindenféle küszöbnek (minimálbér, szegénységi küszöb, létminimum), amely az emberek minimális megélhetését számszerűsíti. A megkérdezett közmunkások és családtagjaik 62 százaléka él a szegénységi küszöb, 91 százaléka pedig a létminimum alatt, a gyermekes családok esetében ez 72 és 97 százalék – a teljes népességben 15 és 37 százalék –, mindezek alapján a kutatók a gyermekszegénység döbbenetes mértékére hívták fel a figyelmet a közfoglalkoztatottak körében, ami becslések szerint 2-300 ezer gyermeket érint. Kiderült: a gyerekes családok ötöde képtelen a gyerekek megfelelő táplálkozásához és egészségéhez (gyógyszerkiváltás) szükséges feltételeket biztosítani, és rendkívül rossz lakáskörülmények között él.
Beszédes adat, hogy a közmunka a megkérdezettek kétharmadának éle-tében – saját megítélésük szerint – semmilyen változást nem hozott, ötödének inkább pozitív, tizedének pedig negatív változást jelentett, vélhetően attól is függően, hogy munkanélküli vagy foglalkoztatott pozícióból kényszerült-e a közmunka világába. A leggyakrabban említett probléma az alacsony bér volt, továbbá kiderült, hogy gyakran hiányoznak az alapvető munkaeszközök, nem beszélve az elemi biztonsági és higiéniai feltételek hiányáról, az olykor megalázó bánásmódról vagy a rövid távú és gyakran csak részmunkaidős szerződésekről. A közfoglalkoztatás jellegzetes válfaja az önkormányzati alkalmazottak közmunkásokra cserélése, ami leginkább
a szegényebb, kistelepülési önkormányzatokra jellemző. A válaszadók ötöde sérelmezte, hogy ugyanazt a szakképzettséget igénylő munkát végzi az önkormányzat alkalmazásában közfoglalkoztatottként és kevesebbért, mint amit korábban normál alkalmazottként végzett. Ez spórolás az önkormányzatnak, hiszen a közfoglalkoztatás keretében 90-95 százalékos állami támogatással megoldható a kötelező önkormányzati feladatok ellátása.
Mindeközben a megkérdezettek 40 százaléka tapasztalja, hogy a közmunkákhoz egyre nehezebb hozzáférni, különösen egyes kistérségekben. A jelentés szerint a közmunka-lehetőségek szűkössége, illetve a hozzájutás feltételeinek szigorítása következtében erős függőségi viszonyok jöttek létre, a polgármesterek kegyként osztanak segélyt, közmunkát, a szociológusok szerint 400-500 ezer szegény szinte jobbágysorba csúszott le. Molnár György elmondta: a szegények helyzete jórészt attól is függ, hogy a helyi polgármester megfélemlítéssel vagy épp jóindulattal igyekszik-e megnyerni a választópolgárokat, s ez teljesen esetleges. Ferge Zsuzsa hozzátette: a közfoglalkoztatás a politikai fegyelmezés eszköze is, hiszen a helyi választások kimenetelétől is függ, hogy az adott település elnyer-e közmunkaprogramot.
Jól fémjelzi a viszonyokat, hogy míg a Szegénységellenes Hálózat kutatói azon keseregtek, hogy a szakértői anyagok soha nem jutnak el a döntéshozókhoz, és nincs párbeszéd a szakmával, a jelentésükkel egy napon tette közzé a Belügyminisztérium a 178 ezer, azaz majdnem az összes közfoglalkoztatott bevonásával lefolytatott saját kérdőíves kutatásának az eredményeit, talán a közelgő önkormányzati választásokra való tekintettel is. A kérdőíveket a Századvég Alapítvány elemezte ki, az a sokoldalú kormányzati agytröszt, amelyet egyedüli kutatóintézetként finanszíroz évek óta a kormány a központosított közbeszerzési eljárás keretében milliárdokkal, és bíz meg minden létező társadalom- és gazdaságkutatási témával, létrehozva ezzel a döntéshozói gépezet tudományos hátterét. Azt nem sikerült megtudnunk, hogy a BM közpénzen finanszírozott és
függetlennek nehezen nevezhető közmunkáskutatása pontosan mennyibe került, csak azt, hogy az a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak a Századvéggel 2012-ben megkötött, 3,1 milliárd forint keretösszegű vállalkozási szerződés keretében valósult meg.
A BM kutatását az idei téli közmunkaprogramok idején, március-áprilisban folytatták le, és a mintegy 215 ezer érintettből 178 ezren válaszoltak a kérdésekre, melyek a közfoglalkoztatással kapcsolatos magas elégedettséget mértek, javaslatokat gyűjtöttek, de a közmunkások életkörülményeire nem tértek ki. A válaszadás anonim és önkéntes volt – a települések neve fel volt tüntetve –, a kutatás nem tekinthető reprezentatívnak. Az objektivitást sérti, hogy a felmérést nem egy külső szervezet, hanem maga a munkáltató, pontosabban annak alkalmazottai – oktatók és önkormányzati dolgozók – végezték el, ráadásul az aluliskolázott emberek aligha tudták egymaguk kitölteni a négyoldalas kérdőívet.
A BM-kutatásban – amely sok ponton egybecseng a másikkal, például szintén kihozza, hogy a legszegényebbek hátrányba kerülnek a közfoglalkoztatásban is – a válaszadók több mint kétharmada összességében pozitívan ítélte meg a közfoglalkoztatást, és mintegy négyötödük más munkanélkülinek is ajánlaná. A megkérdezettek több mint 90 százaléka szerint jobban megéri közfoglalkoztatottként dolgozni, mint az alacsonyabb összegű szociális ellátással otthon maradni. A közfoglalkoztatási programokat a válaszadók négyötöde hasznosnak tartotta, és a közfoglalkoztatásban szerzett ismereteket négy-ötödük a hétköznapokban is tudja hasznosítani. Magukat a képzéseket
a résztvevők kétharmada értékelte hasznosnak, de csupán a fele vélte úgy, hogy azok hozzásegítik a munkába álláshoz.
A közfoglalkoztatási bérrel a válaszadók több mint fele elégedetlen, és úgy véli, kevéssé felel meg tudásának, képességeinek. A többség a fizetési rendszert is igazságtalannak tartja – az elégedetlenség mértéke az iskolai végzettséggel nő. (A válaszadók fele legfeljebb általános iskolát végzett, 2,6 százaléka diplomás, közel 40 százaléka 35 év alatti.) Ugyanakkor a válaszadók nagy többsége szerint a közfoglalkoztatási programok könnyebbé teszik a megélhetést maguk és családjuk számára, és növelik a település közbiztonságát. A közmunkások egyötöde 2007-nél régebb óta volt munkanélküli.
A közfoglalkoztatottak két régióban, Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon, valamint a két leghátrányosabb munkaerő-piaci helyzetű megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében felülreprezentáltak.
2014. 09. 19. (XVIII/38)
