hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mitől félnek a szupergazdagok?
Akik csak a munka örömét hagyják gyermekeikre

2014. 07. 10.
Biztosan többen vannak azok, akik feküdtek már álmatlanul az ágyban, azon szorongva, hogyan jöjjenek ki a pénzükből, mint azok, akik a párnájukat gyűrve tűnődtek, mit is kezdjenek túl nagyra nőtt vagyonukkal. A világ szupergazdagjai számára azonban ez utóbbi sem ismeretlen probléma – minden hetedik multimilliomos vagy milliárdos számára aggodalmakat okoz, hogy az öröklött vagyon megfoszthatja gyermekeiket a motivációtól és a munka élvezetétől – állítja egy közelmúltban készült tanulmány. Ennek ellenszerét egyre többen abban találják meg, hogy vagyonukat nem a gyermekeikre hagyják, hanem még életükben jótékony célokra fordítják.

A gazdagság jelentősége a 21. században címen jelentette meg tanulmányát a londoni székhelyű Withers Worldwide ügyvédi iroda, számos szupergazdag személy jogi képviselője. A következtetéseket több mint 4500 ember példájából és 16 kiugróan gazdag európai, ázsiai és észak-amerikai család tagjaival készült interjúkból vonták le.

A résztvevőket két csoportba osztották: az egyikben a 10 millió dollárnál kisebb vagyonnal rendelkezők voltak (őket a „mérsékelten gazdag” kategóriába sorolták), a másikban az ennél gazdagabbak kaptak helyet. Mindkét csoport tagjai az egészségükért aggódtak a legjobban. A gazdagabbak között azonban a második helyen az a félelem állt, hogy a gyermekeikben nem lesz meg az előrejutáshoz szükséges motiváció. Ez a félelem erősebb volt a befektetések elbukásától, a család eltartására való képtelenségtől és a házasság felbomlásától való félelemnél is.

A gazdagabb csoport tagjai kétszer olyan gyakran említették félelmeik között a gyermekeik fejlődését, mint a kevésbé gazdagok, akiknél ez csak a negyedik helyen állt. Sarah Cormack, a Withers Worldwide egyik tulajdonosa szerint a 10 milliónál kisebb vagyonnal rendelkezők azért aggódnak kevésbé gyermekeik érvényesülése miatt, mert annyi pénzt nem tudnak rájuk hagyni, hogy tényleg soha ne kelljen dolgozniuk. „A befektetésekből élő csa­ládokban azonban a vagyon hatalmas feszültségforrás lehet” – teszi hozzá Cormack. Ezek a családok gyakran jótékonysággal igyekeznek újabb célt és értelmet vinni a családtagok életébe. Néhányan még – az üzleti életből ismert mintára – családi „küldetésnyilatkozatot” is készítettek maguknak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!