A holland Twente Egyetem és a kairói Német Egyetem kutatói által készített mikrorobot mindössze 320 mikrométer hosszú, öt mikrométer széles és negyven mikrométer vastag. A szerkezet egy speciális polimerből készült, amelyet kobalt-nikkel ötvözettel vontak be annak érdekében, hogy a mágneses mezőre érzékeny legyen. A tervezéskor a kutatók az E. coli baktérium, illetve a spermiumok mozgását akarták lemásolni, ennek megfelelően a robot egy feji és egy farki részből áll: mágneses térbe helyezve a fej elfordul, azt követi a farok csapkodó mozgása, amelynek következtében a szerkezet haladni képes. A folyamatos haladás érdekében a MagnetoSpermet – másodpercenként 25-60-szor irányt váltó – váltakozó mágneses térbe kell helyezni. Ennek a hűtőmágnes erősségű, oszcilláló mágneses térnek a hatására a mikrorobot farki része másodpercenként 20-50 csapást végez, aminek következtében a szerkezet úszni kezd. Az így elért sebesség nem nevezhető szuperszonikusnak, az úszó robot másodpercenként mintegy 150 mikrométert tud csak haladni, úgyhogy egy egyméteres missziót közel két óra alatt tud végrehajtani. Ennek ellenére a MagnetoSperm tisztes sikernek számít, amely új távlatokat nyithat az orvoslásban. Az úszó robotnak ugyanis abban lehet fontos szerepe, ha a szervezeten belül adott helyre kell valamit szállítani. Az úszó robot tehát részt vehet gyógyszerek, de akár az ivarsejtek szállításában is, például mesterséges megtermékenyítés esetén.
A szállító mikro- vagy akár nano-robotok ötlete nem teljesen új keletű, a nanotechnológia alig több mint egy évtizeddel ezelőtti berobbanásakor egyre több olyan ötlet merült fel, amelyek során az volt a cél, hogy nagyon kis méretű eszközt gyártsanak, ami aztán a szervezetben szállító feladatokat lát el. A Cornell egyetem kutatói például több mint tíz évvel ezelőtt olyan nanohelikoptert készítettek, amelynek nikkel propellere másodpercenkénti nyolc fordulatot volt képes végrehajtani.
A miniatűr robotok és gépek esetében a legfontosabb kérdés, hogy milyen energiával képesek haladni, illetve hogyan irányítható a szerkezet. A Kaliforniai Egyetem kutatói két évvel ezelőtt a Journal of American Chemical Society hasábjain számoltak be egy olyan mikrorakétáról, amely savas közegben képes haladni. A cinkkel borított miniatűr eszköz működése és alakja is valóban leginkább rakétára hasonlít. Savas közegben – mint például a gyomor – egy kémiai reakció folytán hidrogénbuborékok keletkeznek, aminek következtében a rakéta a sugárhajtású gépekhez hasonló módon elmozdul. A kaliforniai kutatók által készített mikrorakéta igen gyors mozgásra képes, saját méretének százszorosát teszi meg egy másodperc alatt, szemben a Magneto-Spermmel amely másodpercenként a saját méretének mindössze felével mozdul el. A mikrorakéta esetében is a cél a szállítás, ráadásul ez a szerkezet olyan ellenséges (ebben az esetben savas) közegben képes haladni, amely más szerkezeteket tönkretenne.
2014. 06. 13. (XVIII/24)
