hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mindenki, aki számít
Riport a felcsúti fociszentély avatójáról

2014. 05. 01.
„Képzeljétek, itt a Vastag Csaba! Itt a Vastag Csaba!” „De Orbán Viktor is itt van ám!” „Á, az minket nem érdekel, őt majdnem minden nap látjuk itt, de Vastag Csabát még sosem!” – a felcsúti Pancho Aréna megnyitóján egy kollegina szerint a női mosdóban közte és a takarító nénik között elhangzott kis párbeszéd alapján azért voltak, akiknek nem a magyar kormányfő jelentette az attrakciót a jeles napon. Igaz, valószínűleg ők alkották a törpe kisebbséget, hiszen a  - miniszterelnök saját szavai szerint – „afféle kézműves építkezés” révén a falu szélére felhúzott stadion átadásán azért a legtöbbeket mégis az érdekelte: Orbán Viktoron kívül ki teszi még tiszteletét az „arénában”, és hogy zajlik majd a megnyitó?

Hogy „mindenki ott lesz, aki számít”, vagy számítani akar, vagy azt reméli, hogy számít Orbán Viktornak, az abból is látszott, hogy már az 1-es úton, Bicskénél feltűnő fekete Audi parkol az út mentén, majd a Felcsútra vezető útra kanyarodva két vigyázó tekintetű motoros rendőr mellett haladunk el. Azok egyébként, akik az elmúlt években erre jártak, még akkor is láthatták, hogy valami nagy dolog készül, ha nem mentek be a faluba, hanem mondjuk elfordultak Székesfehérvár felé: a „semmiből” égnek meredő toronydaruk látványa messziről jelezte az építkezést.

A „hagyományosan magáncégek adományaiból” (mint a Hír 24-nek nyilatkozó miniszterelnök szavaiból kiderült, kommunista észjárásra vall, ha valaki úgy gondolja: az irányított adóforintokat közpénznek tekintjük) felhúzott stadion utólag valóban azt a benyomást kelti (főleg a légifotókon), mintha a falu épült volna utólag köréje, és nem fordítva. A benyomást szemmagasságból is erősíti a kép, ami érkezéskor fogad minket, miután a rendőrök és a biztonságiak leterelik autónkat a főútról: legelők mentén, földúton haladunk, a stadion felé tekintve az edzőpályák mellett békésen legelésző tehenek látványa igazolja, hogy ez valóban egy falusi futballfellegvár. Ekkor már tömött sorokban érkeznek az autók, az „egyszerű” szurkolóknak bizony csak egy poros placc jut parkolni, ők még több száz métert gyalogolhatnak, amíg elérkeznek a bejárathoz.

A stadion környékén rengeteg rendőr, biztonsági őr, Orbán Viktor háza is megközelíthetetlen, ami tényleg az utca másik oldalán van. (Nyilván nem vagyunk egyformák, de a tudósító számára érthetetlen, miért jó valakinek, ha a házától tíz méterre egy ekkora betonmonstrum nő ki a földből, tönkretéve mindazt, amiért az ember falusi házat vesz: a napfényt, a nyugalmat, a csendet.) Már a faluba sem tudunk kimenni, a bejárathoz terelnek bennünket a barett sapkát viselő őrök (mint hírlik, ők zavarták el keresetlen szavakkal a Demokratikus Koalíció aktivistáit is, akik „performansz” gyanánt focizni akartak egy kicsit a miniszterelnök háza előtt.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!