hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kishantos nem hagyja magát

2013. 11. 14.
A kishantosi kisemmizett ökogazdaság bejárójánál várunk. A Nemzeti Földalap (NFA) képviseletében 9 órára ígérte magát a fehérvári osztályvezető. 9 óra 11 perckor meg is érkezik Suzuki terepjárón, Ács Sándorné Éva ügyvezető fogadja. Odabenn a kastélynak mondott kúria előtt többször is elmondta a körülbelül 200 fős tömegnek: fegyelmet, csöndet kér, ne botránkoztassanak meg senkit a demonstráció idején.

Az NFA vezető azzal kezdi a fotósok gyűrűjében, hogy ő nem közszereplő, ezért nem járul hozzá arcképe közléséhez. Egy ilyen bizniszhez én sem adnám az arcom. Mentsük meg Kishantost! – tábla áll a mustárföld közepén. Zöldtrágyanövény. Nyár végén vetik. A talajba mosódó nitrogént megtartja a talajfelszínnél. Elnyomja maga körül a gyomokat. Végül beleszántják, beleforgatják a földbe. E gazdaság 452 hektárjából 100 hektáron zöldtrágyát termesztenek.

Fejér megyében vagyunk. Kishantos Hantos községhez tartozik, ami a Sárbogárdi kistérségben, a Mezőföld Fejér megyei részének közepén található. Orbán Viktor innen a hatodik településen nőtt fel. Fejér megye a legkevésbé fehér az állami földterületek különös körülmények között történő átadásában. Az NFA-nak Kajászón is meg kellett magyaráznia a bizonyítványt, ahol a főleg mezőgazdaságból élő faluban egyetlen egy helyi gazda sem nyerhetett állami földbérletet. Miközben a kajászói gazdák voltak olyan sportszerűek: még a pályázat előtt megbeszélték egymással, ki mire pályázik. (Egykor a politikus sem lopott két zsebre. Hetek, 2012. december 7.)

Amikor az NFA osztályvezető és két munkatársa magas hivatalukba indultak vissza a kishantosi vezetővel folytatott tárgyalásuk után, terepjárójukba szálltak a kastély előtt. Néma tömeg vette őket körül. Senki nem szólt semmit. Többet mondott ez minden szónál. Akkor még nem tudtuk, hogy az ökogazdaság ügyvezetője, Ácsné Éva egyszerűen nem adta vissza a birtokot. Több okot is felsorolt, miért nem. A tömeg megtapsolja. Az ügyvezető elmondta: jogegyenlőséget követelnek. Az új bérlők, akikről Ácsné azt mondta, hogy „farkashordaként követték” terepjáróikon a megalázott kishantosi ökogazdákat, mégis megkapták a területet az NFA köztisztviselőitől.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!