„Egy euró és húsz centbe kerül a legolcsóbb cigiből egy dobozzal, ez legális áru, zárjegy van rajta. Feketén hatvan centért is kaptok, de annak a minősége nem a legjobb” – kezd beavatni a szerb–magyar határon újraéledni látszó dohánybizniszbe János. A középkorú vajdasági férfival Szabadkán találkozunk, stílszerűen egy füstös kávézóban. Közös ismerősünk, Zoli mutat be egymásnak bennünket – máskülönben errefelé aligha teremne babér az érdeklődő zsurnaliszta számára ebben a témakörben. Zoli a ’90-es évek végén, a dohánybiznisz fénykorában egymaga irányította a feketekereskedelmet a tompai határátkelő térségében, de erről majd később.
János korábban maga is csempészte a cigit, később azonban saját közértjében inkább csak árulta. Többnyire legálisan, de ha kellett, fél órán belül előteremtett néhány száz csíkot (egy csíkban tíz doboz cigi van – a szerk.) az olcsóbbik fajtából, ami Koszovó, illetve Montenegró felől érkezik, teljesen feketén. Egy éve azonban felhagyott a dohánybiznisszel, azt mondja, nyugodtabb így az élete, meg hát a zárjegyes dohányon közértesként mindössze 4 százalékos árrése lehetett. Jelenleg külföldön dolgozik, de az iparágat még most is jól ismeri.
Ami az árakat illeti: a Szerbiában 12 euróért legálisan beszerzett egy csík cigit átlagban 2,50 eurós felárért csempészik át Magyarországra, ahol a feketéző „kiskereskedők” 17-20 euróért adják el – vagyis az üzleten mindenkinek megvan a tisztes haszna. Egy doboz cigire vetítve forintban mindez azt jelenti, hogy a 360 forintért beszerzett árut 500-600 forintért értékesítik, ami a trafikok 900-1000 forintra emelt áraihoz képest „akciós” lehetőség. A Szerbiába is feketén érkező, olcsóbb cigiken többet nyerhet az ember, de csak kicsivel, mivel a feketepiacon is megvan mindennek a reális értéke.
A csempészek élete azonban egyre nehezebb. Amíg a ’90-es években akár napi három csík cigit is át lehetett hozni a határon legálisan, addig mára ez a mennyiség két dobozra csökkent. Ráadásul a határőrök és a vámosok technikai felszereltsége is egyre jobb, bár János szerint a komolyabb sefteseknek ma is megvannak a lefizetett emberei. Annak idején ő leginkább a kerekezésnek nevezett módszert alkalmazta: a négy autógumiba összesen 40 csík cigi is elfért, mondja büszkén, ami 2,50 eurós haszonkulccsal számolva fordulónként 30 ezer forintot jelentett, ráadásul egy nap kettőt-hármat is fordulhatott az ember. Mára viszont annyira megszigorították a jogszabályokat, hogy ha valaki lebukik, azonnal lefoglalják az autóját.
Az áru nagyobb része manapság – állítja János – a zöldhatáron vált országot. Arra a kérdésre, miszerint a hőkamerák ezt nem teszik-e eleve lehetetlenné, szakértőnk egy leereszkedő félmosoly kíséretében két dolgot említ: egyrészt azt a hőkamerát is csak kezeli valaki, másrészt létezik egy olyan, esőkabáthoz hasonló ruha, ami láthatatlanná teszi a tiltott utakon szorgoskodó csempészeket a modern technika számára. Többen szállítják a csempészcigit vonaton is: vagy megbontják a kocsik burkolatát, és oda dugnak néhány csíkot, vagy a mozdonyvezetők intézik a dolgot – őket kevésbé ellenőrzik a határon.
A dohánybiznisz jelenlegi volumenéről nehéz biztosat mondani. Amíg működött a boltja, Jánostól havonta több ezer csíkot vásároltak – könnyen belátható, hogy nem a helyi igények dagasztották ennyire a forgalmát. Az igazi aranykor azonban – derül ki a szavaiból – a ’90-es évek végén volt. Egy zöldhatáron átküldött mikrobuszba akkoriban ötezer csíkot is belezsúfoltak, miközben egyetlen csíkon 2-3 márka volt a haszon, ami megfelel a mai 2-3 eurónak. Volt olyan is – meséli –, hogy Zoli megbízásából 100 ezer márka értékű cigit halmozott fel saját házában, végül másodmagával három órán keresztül pakolta fel az árut egy traktorra, amit aztán sikeresen átküldtek a zöldhatáron.
Zoli szerint is 15 éve volt a dohánycsempészet igazi aranykora. Neki akkoriban 600 embere volt, akik a határon kétszer-háromszor fordulva legálisan vagy éppen illegálisan, valamint a zöldhatáron vagy vonaton szállították a dohányt. Egy csíkon mindegyiküknek volt 2-3 márka haszna. Zolinak ugyan mindössze 1-1,5 márka jutott csíkonként, de mivel 2-4 ezer csík gyűlt össze naponta, egyáltalán nem panaszkodhatott. Mai árakon ez legalább napi egymillió forintnak megfelelő profitot jelentett. Ennél többet már csak az a személy keresett az ügyön, aki országos szinten összegyűjtötte a csempészcigit, és kamionokba rejtve – elektronikai termékek, pezsgő vagy éppen dinnyék között – vitette Nyugat-Európába. Egy csíkon neki 1000 forint haszna volt akkoriban. Egy kamionba 10 ezer csíknál is több elfért, és egy hónapban csaknem 30 ilyen kamion indult útnak. Ez a személy ma egy neves hotel igazgatója.
A Dél-Alföldön nem kevés egzisztenciát alapozott meg annak idején a dohánycsempészet – bár a könnyen jött vagyonok sokszor könnyen köddé is váltak. A trafiktörvénnyel és a cigi árának drasztikus emelkedésével a feketecigire ismét egyre növekvő igény mutatkozik, és ez még akkor is így van, ha sokan valóban leszoktak a káros szenvedélyükről (lásd keretes írásunkat).
A határ magyar oldalán is találkoztunk egy, a jelenlegi cigibizniszt jól ismerő férfival. Jellemző módon este, egy kivilágítatlan parkoló vaksötétjében. Ő szűkszavúan arról beszélt, hogy a határon túlról érkező dohánytermékekre kisebb iparág épült, és nem pusztán a helyi igények kielégítése a cél: az olcsó cigiből még a nyugati országokba is jut.
Ezt megerősítette Suller Attila, a NAV vám- és jövedéki szóvivője is. Elmondta: a csempészett cigaret-táknak nemcsak Magyarország a végső célállomása, hanem gyakran valamely nyugati uniós tagállam, mivel ott a cigaretta is drágább, így a várható haszon mértéke is nagyobb. Tájékoztatásából az is kiderült, hogy Ukrajna is meglehetősen kecsegtető forrás a csempészek számára. „Ott egy doboz prémium kategóriás cigaretta 250-300 forintért megvásárolható, míg nálunk 800-1000 forint között kapható a trafikokban, ugyanakkor az Egyesült Királyságban ugyanez a dohánytermék már 1500 forintnak megfelelő fontért kapható” – mondta a szóvivő, aki különösen kockázatos területnek nevezte az észak-alföldi régiót is, ahol nagyobb rendszerességgel végeznek ellenőrzéseket.
Továbbá kiemelten ellenőrzik a schengeni határszakaszokat is. A határátkelőkön nincs olyan jármű, amely legalább egy alapellenőrzési folyamaton ne esne át, de a tehergépkocsikat, vasúti szerelvényeket röntgennel is megvizsgálják a vámosok. „A röntgen mellett cigarettakereső kutya is segíti a munkánkat, valamint a zöldhatáron mobil és kézi hőkamerák alkalmazásával derítjük fel az illegális cigarettacsempészeket, akik jellemzően gyalogosan hozzák át a határon a dohányterméket, vagy a Tiszán átúsztatják azt” – mondta Suller Attila. Nem csak a csempészés kapott új lendületet: vannak, akik az otthoni termesztésre és/vagy hasznosításra esküsznek. „A világ legegyszerűbb dolga dohányt termeszteni és a leveleket megszárítani. Egy levél kiad egy doboznyi ciginek megfelelő dohányt, fillérekért veszek hozzá papírt meg füstszűrőt, egy párezer forintos szerkezet pedig meg is tekeri nekem a spanglit. Így gyakorlatilag ingyen van a cigim, ráadásul tudom is, hogy mit szívok” – magyarázta egyik forrásunk. Egy alföldi dohánytermesztő pedig elmondta, hogy nehezen tudják megfékezni a dohánytolvajokat, hiszen nem túl feltűnő, ha a növényekről egy-két levelet levesznek. Bizonyítania még nem sikerült, de városában tényként kezelik, hogy a romák lakta településrészen háznál szárítják a földekről „újított” dohányleveleket – elsősorban saját használatra, de esetenként eladásra is jut. A dohánytermesztők szövetsége is arra panaszkodott nemrégiben, hogy a termelőktől több tonna zöld dohánylevelet loptak el. Az interneten is kapható zöld dohány feketepiaci ára 3500 és 6000 forint körül mozog, és 700 szál cigaretta állítható elő belőle.
Az otthoni termesztéssel kapcsolatban egyébként a NAV-szóvivő kifejtette: a dohány nem tartozik a jövedéki törvény tárgyi hatálya alá, ezért annak termesztése, kereskedelme nem tiltott. Ha viszont a növény feldolgozási szintje – akár ipari feldolgozás nélkül is – eléri a dohányzásra alkalmas szintet, akkor a termelést, feldolgozást, kereskedelmet végző értelemszerűen jogsértést követ el.
Dohánypiac számokban
2012-ben a hazai dohányipari vállalatok csaknem 345 milliárd forint jövedéki adót és 121 milliárd forint áfát fizettek be a dohánytermékek forgalmazása után, ez a költségvetés 3 százalékát jelenti. Egyes számítások szerint ugyanakkor a dohányzás egészségkárosító hatása ennél többet vesz ki az államkasszából. Ebből következik, hogy a feketegazdaság erősödése igazán aggasztó jelenség: úgy csökkenti az állami bevételeket, hogy közben az egészségkárosító hatás megmarad. Sőt, egyes feketepiaci termékek esetében a sokszorosára nő. A GfK 2012-es kutatása szerint azon dohánytermékek aránya, amelyekre nem fizettek jövedéki adót, 5,8 százalékra becsülhető. A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége azonban attól tart, hogy a szigorítások és az áremelések nyomán rövid idő alatt újra 15 százalékosra növekedhet a feketepiac részesedése, ez pedig 45 milliárdos mínuszt eredményezhet a költségvetésben is. Pedig a GfK Hungária adatai szerint a 2005-ös, 27,4 százalékos csúcs óta – akkor a termék jövedéki adója a duplájára nőtt – egészen 2011-ig csökkent a feketekereskedelem aránya.
2013. 11. 29. (XVII/48)
