hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem akarnak meghalni a pályán
– mondja Szalai László, az MLSZ Edzőképző Központjának igazgatója

2013. 10. 24.
A magyar futball problémái generálisabbak annál, hogy leszűkítsük az edzők kétségtelen hiányosságaira, a legnagyobb baj a lelkületünkkel, a munkához való viszonyunkkal van, és nem csak a fociban – állította a Heteknek adott interjújában Szalai László, az MLSZ Edzőképző Központjának igazgatója. Szerinte érdemes lenne leszámolni azzal az illúzióval is, hogy Magyarországnak a dicső múltból fakadóan szükségszerűen futballnagyhatalomnak kell lennie.

„Az elnökség értékelése szerint dr. Mezey György vezetésével a szakemberképzés ismét a kívánt színvonalra jutott” – írta tavaly év végén az az MLSZ-közlemény, amelyben közlik, hogy 2013-tól Ön veszi át az edzőképzés irányítását. Ehhez képest most másról sem hallunk, mint hogy milyen problémák vannak az edzőképzéssel. Feloldaná-e ezt az ellentmondást?

– Ebben nincs olyan nagy ellentmondás szerintem, hiszen az állítás az edzőképzésünk struktúrájára vonatkozott: a tanfolyamok óraszáma, egymásraépültsége, a gyakorlat és az elmélet aránya abszolút megfelel az európai normáknak. Ugyanolyan módon lehet nálunk is megszerezni a B, az A vagy a Pro licencet, mint bárhol máshol. A különböző szintek tematikája is rendben volt alapvetően, bár igényeltek némi kiegészítést, amit el is kezdtünk az év elején. Igyekszünk az előadásokat naprakésszé tenni, aktualizálni, megtalálni azokat az elemeket, amelyek eddig hiányoztak.

Ha csak nüansznyi kiigazításra volt szükség, akkor a végeredmény tekintetében miért olyan nagy a távolság a profi labdarúgás és a magyar valóság között?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!