hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mindenki fél, csak a menekültek nem
Helyszíni riport a debreceni gettóból

2013. 08. 01.
Este van. Bárhová nézek, mindenütt csoportba verődött, színes bőrű férfiak lófrálnak a járdán. Egy buszmegállóban furcsa ruhás emberek pakolnak halmokba élelmiszereket, majd az egyikük a földre borulva imát kezd kántálni. Szutykos fiatal húz el mellettük üdítővel roskadásig megrakott biciklijén. Egy közeli krimóból keleti zene hangjai szüremlenek ki. Aki hasonló élményre vágyik, ne utazási irodához forduljon, és ne is Rejtő Jenő légiós regényeit porolja le, egyszerűen csak látogasson el Debrecenbe, a Sámsoni útra.

A menekülttábor közrettegésnek örvend a környéken. A város szélén van, mégis közel egy lakótelephez, egy kertvárosi övezethez és a debreceni „rózsadomb” pereméhez. Eredetileg háromszáz emberre kalibrálták a volt szovjet laktanyából átalakított muszájodúkat, mostanra azonban majdnem ötször annyian lakják. Ennek primer oka, hogy – az Európai Bizottságnak köszönhetően – január elseje óta Magyarországon nem lehet idegenrendészeti őrizetbe venni, vagyis elzárni olyan külföldit, aki menekültnek vallja magát. A jó hír szárnyakat adott az unió felé igyekvő gazdasági és bűnügyi migrációnak. Afgánok, pakisztániak, szerbek, koszovóiak, albánok, egyiptomiak, afrikai országok lakói, csecsenek, grúzok landolnak a sokágyas barakkokban. Egy helyi anekdota szerint a jugó válság idején egy elmegyógyintézet összes lakóját buszokra rakták, és mi szépen befogadtuk őket.

A portás szerint a Belügyminisztériumtól kell engedélyt kérni, hogy bemehessünk, és még az épületet is tilos fotózni. Félti az állását, úgyhogy felírja a rendszámunkat, illetve a mikrofonos biztonsági kamerák miatt jó hangosan utasítja vissza a szolgálat lejárta utánra megcsillantott sörözést. Odabent zsúfoltság, szinte csak férfiakat és gyerekeket látni. A tábor bejáratához több göngyöleg üdítővel tekerő bringás arab pénzt szeretne a róla készült fotóért. Rendőrök érkeznek, ideje menni.

Egy kőhajításnyira három afgánnal elegyedünk szóba. A 19-es buszt várják, az egyetlent, ami a táborig megy. Ezen osztoznak a helybeliekkel, utóbbiak nagy bánatára. Alsó hangon is legalább fél mázsa lisztet és több karton kólának hazudott cukros üdítőt pakolnak a járdára. Egyikük a tradicionális afgán öltözetet viseli az elengedhetetlen szakállal, a másik kettő kínai boltból származó „európaibb” cuccot. A beszélgetés csak azután indul be, hogy elfogadok egy datolyát a felém nyújtott papírtálcáról. Mint utóbb kiderül, a rögtönzött vendéglátás a Ramadán aznapi böjtjének megtörését is jelenti. Bevallásuk szerint mindannyian a tálibok elől menekültek hazánkig, két hónapja vannak Debrecenben, és eszük ágában sincs továbbmenni. Munkában reménykednek, ha megkapták a státuszt, no meg feleségben, ha lesz pénzük. Egyelőre a család gondosko­dik az anyagiakról, mutatja egyikük a Western Union átutalást. Aztán olyat látunk, ami Párizsban, Londonban vagy Bécsben már megszokott dolog, Magyarországon azonban még bizarrnak mondható: a hithű muzulmán váratlanul letérdel a buszmeg­álló­ban, és nekilát a kötelező esti imának.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!