hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kannibálok a dzsihád útján

2013. 06. 13.
Néhány héttel ezelőtt megrázó filmkockák kerültek napvilágra a polgárháború sújtotta Szíriából. A felvételeken szíriai felkelők emberhúst esznek, egészen pontosan egy meggyilkolt kormánypárti katona valamelyik belső szervét. A felvétel körbejárta a világsajtót, és máris felmerült az iszlám és a kannibalizmus kapcsolata. Utánajártunk.

A Time magazin hosszú interjút közölt egy Khalid al-Hamad nevű szíriai felkelővel, mudzsahid nevén Abu Szakkárral. Az ominózus videón ő az, aki odalép a halott katonához, késével kivágja a tüdejét, és egy kis darabot a szájába helyez belőle. Üzenetet is küld: „Istenre esküszöm, hogy meg fogjuk enni a szíveteket alavita katonái Basárnak, a kutyának”.

A szíriai kormány természetesen mindent elkövetett, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon ez a videó. A polgárháború kitörése óta ugyanis folyamatosan megfogalmazott vád a hatalom részéről, hogy a nyugati média szinte teljes egészében elhallgatja ezeket az atrocitásokat, így az nem kerül ki a nemzetközi közvélemény elé. Ali Haidar, damaszkuszi kormányszóvivő elmondása szerint a krízis kirobbanása óta dokumentálják az ehhez hasonló kegyetlenkedéseket. „Láttuk, hogy levágták az egyik pilótánk fejét és kisütötték grillen, és a meggyilkolt katonák vérével koccin­tanak a lázadók. A nemzetközi közösség azonban egyszerűen nem veszi tudomá­sul a lázadóknak ezt a fajta brutalitását” – nyilatkozta a sajtónak.

Mind a videó, mind a többes szám használata a kannibál részéről elgondolkodtató. Az arab nyelvben a szent célért, jó ügyért harcoló harcost mudzsahidnek nevezik, mely minden esetben vallási töltésű elnevezés – azt jelöli, hogy valaki fegyveres harcot (kis dzsihádot) folytat a muszlimokért. Abu Szakkár tehát mudzsahid, legalábbis Szíria nagy része ezt gondolja. Hiszen a diktatórikus rezsim ellen harcol. Az más kérdés, hogy mit szólnak ahhoz, hogy emberhúst eszik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!