hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hangulatjelentés Észak-Koreából
Mindenről az imperialisták tehetnek

2013. 04. 11.
Lukács Csaba a múlt héten járt harmadszor Észak-Koreában a Baptista Szeretetszolgálat küldöttségével. Ezúttal azért ment, hogy filmet forgasson a két szomszédos állam fegyverszünetének 60. évfordulója alkalmából, de mire megérkezett, a kommunista fél felmondta a békét. A Magyar Nemzet újságíróját Dél-Koreában értük utol.

Phenjan felszólította a külföldi diplomatákat, hogy biztonságuk érdekében mielőbb hagyják el az országot. Ti is a hadiállapot miatt távoztatok?

– Nem, letelt az a négy nap, amennyit a kormányzat engedélyezett. De ennyi pont elég is volt. Kísérők nélkül nem lehet mozogni, ők pedig külün-külön is állandóan olyanokat kérdeznek, amiből kivehető, hogy vannak-e alternatív terveink a kötelező programokhoz képest, vagy hogy milyen a viszonyunk az ő rendszerükhöz. Nagyon kell figyelni, hogy mindig és mindannyian ugyanazt mondjuk, mikor például azt tudakolják, hogy ugye az ő rendszerük sokkal jobb, mint amit valaha bárhol a világon láttunk. Egyszer egy postát is kinyitottak csak nekünk, hogy ne találkozzunk helyiekkel, és amikor egyikünk éppen végzett az édesanyjának írt képeslappal, a kísérő ragaszkodott hozzá, hogy azt is írja rá: „Itt áll mellettem Kim elvtárs, és ő is forró szeretettel üdvözöl!”

A mai napig az állam által összeállított kötelező programok töltik ki a külföldiek ott-tartózkodásának idejét? 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!