hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Digitális Pearl Harbor fenyeget
A Közel-Keleten is dúl a kiberháború

2013. 05. 02.
Nemcsak rakéták és fegyverek, de a nullák és az egyesek is fontos harcászati eszközökké váltak a Közel-Keleten. A kaotikus kiberháborús viszonyok a Hetek által megkérdezett szakértők szerint leginkább a Vadnyugat hangulatára emlékeztetnek. A küzdelmekbe pedig nemcsak az érintett országok, de egyes öntevékeny cso­portok, így a médiakedvenc Anonymous hackercsoport is rendre bekap­cso­ló­dik. Néhány hete az #OpIsrael elnevezésű akcióval az underground csoport a palesztin helyzet szerintük embertelen kezelése ellen tiltakozott. Céljuk több fontos kormányzati honlap megbénítása volt, de a támadással végül nem tudtak komoly anyagi károkat okozni.

Legkevesebb három külön szálon zajlanak a Közel-Keleten a kiberhadászati események. Az évtizedes múltra visszatekintő kormányzati hírszerző akciók mellett öntevékeny, globális csoportok – például az Anonymous – és harmadik félként vallási vagy nemzeti színezetű csapatok is beszállnak az ellenfél aprításába.

A legnagyobb médianyilvánosság az első két kategóriának jut. Nemrégiben a teljes világsajtót bejárta a hír, hogy az Anonymous csoport korábbi fenyegetéseit beváltva számos izraeli kormányzati és civil célpontra „lecsapott”. Az akciót a hackerek sikeresnek könyvelték el: feltörték az izraeli rendőrség, az Izraeli Központi Statisztikai Hivatal, a Miniszterelnöki Hivatal, az Oktatási és Védelmi Minisztérium, az Izraeli Biztonsági Hatóság és számos izraeli bank honlapját is. Emellett hozzáférést nyertek 19 ezer izraeli állampolgár Facebook-oldalához, majd nyilvánosságra hozták ezeknek a felhasználóknak az e-mail címeit és jelszavait.

A hackerek állítják, hogy az összehangolt akció keretében mintegy 60 millió önálló támadást indítottak, és közel 3 milliárd dolláros kárt okoztak a zsidó gazdaságnak. A csillagászati számoknak némiképp ellentmond, hogy a megtámadott honlapokat rövid idő alatt helyreállították, és az izraeli kiberbiztonságért felelős hivatal úgy nyilatkozott: az Anonymous nem rendelkezik akkora tudással, hogy komoly károkat tudna okozni az infrastruktúrában, és ez az akciójuk is mindössze arra volt elég, hogy bekerüljenek a hírekbe.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!