hetilap

A háború után tovább kereste az izgalmakat: jelentkezett a holland hadseregbe, amelynek tagjaként az indonéz függetlenségi háborúba küldték. Kommandósként gyakran vett részt a bennszülött lakosság elleni kegyetlenkedésekben. Egy alkalommal, amikor sérülten kórházba került, hirtelen komolyan elkezdett ránehezedni vétkeinek – legfőképpen az általa elkövetett gyilkosságoknak – súlya. Ekkor kezdte el olvasni a Bibliát – annak ellenére, hogy gyermekkora óta szíve mélyéből utálta a vallást. Heteken keresztül éjjel-nappal a Szentírást bújta.
Hollandiába visszatérve találkozott egy fiatal evangélistával, aki elmagyarázta neki a bibliai megtérés alapjait. Megtérése után egy gyárban helyezkedett el, és akárhova ment, folyamatosan tértek meg körülötte
az emberek, a fél gyárat is beleértve. Így aztán bekerült egy missziós iskolába. A tanfolyam után elolvasott egy hirdetést a holland kommunista párt újságjában, amely egy nemzetközi kommunista ifjúsági táborról szólt Lengyelországban. Keresztény misszionáriusként jelentkezett a kommunista pártnál, és meglepetésére elfogadták jelentkezését. Lengyelországban a tábor ideje alatt sikerült ellátogatnia egy lengyel evangéliumi gyülekezetbe. Ebből a látogatásból két tanulsággal tért haza: a vasfüggöny mögött élő keresztényeknek hihetetlen bátorítást jelent, ha valaki nyugatról meglátogatja őket, és hogy az ottani hívők elsődleges problémája
a Bibliák hiánya. Hollandiában minden lehetséges keresztény fórummal megosztotta új ötletét: látogassuk őket és csempésszünk nekik Bibliákat. De mindenhol elutasították, sőt egyenesen őrültnek tartották.
Akkor alakult meg az Open Doors szervezete, amikor 1955-ben András testvér egyedül nekiindult Bibliákat csempészni a vasfüggöny mögé, míg néhány keresztény barátja odahaza folyamatosan imádkozott érte. Mivel a határőrök a vasfüggöny határán minden egyes járművet nagy alapossággal átkutattak, András testvér és barátai arra a következtetésre jutottak, hogy esélytelen bármit elrejteniük, ezért már az első utazások során az ellenkezőjét tették: egyáltalán nem rejtették el a Bibliákat, hanem teljesen nyitott táskában, egyenesen az ülésen hagyták, a lehető legegyér­tel­műbb helyen. Így született a híres bibliacsempész imája: „Uram, amikor ezen a földön jártál, a vak szemet megvilágosítottad, most azért imád­kozom, hogy a látó szemet vakítsd meg, hogy az őrök ne vegyék észre azt, ami a szemük előtt lesz”. Amikor már sikerült átjutni a határon, András testvér egy másik akadállyal szembesült: hogyan léphet kapcsolatba a többnyire földalatti gyülekezetekkel, főleg amikor a titkosrendőrség a külföldiek minden lépését követi? Ez valóban képtelenség volt, de a természetfölötti megtapasztalások annyira elválaszthatatlanok a szervezet történetétől, hogy mégis sikerült.
A Szovjetunióban a hálózatépítés így indult: András testvér a Vörös Tér kel­lős közepén állt egy turistacsoporttal – mert egyénileg nem utazhatott be –, és éppen azon töprengett, hogy vajon most mihez kezdjen, amikor észrevétlenül egy idős orosz úr termett mellette. „Elnézést, de Szibériából jöttem, mivel szólt az Úr hozzám, hogy legyek ma délelőtt a Vörös Téren,
mert ott lesz egy külföldi fiatal, akit Isten küldött, hogy nekem hozzon Bibliát. Tudja, évtizedek óta imádkozok Bibliáért” – mondta. A kezdeti hősi korszak után a szervezet egyre nagyobb hálózatot épített ki, és egyre szofisztikáltabb módszerek segítségével csempészett be Bibliát és keresztény irodalmat a vasfüggöny mögötti összes országba (Albániát is beleértve), sőt maga is saját titkos (szamizdat) nyomdákat működtetett a Szovjetunióban.
A szervezet a kínai kulturális forradalom után, a hatvanas évek végén látott hozzá kínai hálózata kiépítéséhez, nem sikertelenül. Legnagyobb csem­pészakciójuk is Kínában zajlott a Gyöngy fedőnév alatt végrehajtott mű­ve­let keretében, amikor 1981-ben a tenger felől egymillió Bibliát csempésztek be a kommunista országba egyetlenegy éjszaka alatt. Ma a kínai hálózatuk
segítségével az Észak-Koreából menekülőknek segítenek, illetve jelen­leg is éves szinten hatvanezer Bibliát csempésznek be a börtönországba (gyógyszerek és rizs mellett, mióta a keresztényeket fenyegető legnagyobb veszély a munkatábor után az éhhalál). A szervezet a helsinki emberi jogi     u
u nyilatkozat elfogadása óta kezdte el emberi jogi tevékenységét, illetve alakult át modern emberi jogi szervezetté (a szervezet nyugaton folyamatosan kampányolt a hitük miatt a kommunista országokban fogva tartott keresztények szabadon engedéséért, míg keleten a kommunista hatóságokkal tárgyalt – többek között a Biblia terjesztésének legalizálásáért). A rendszerváltás óta a szervezet hasonló hálózatok építésén dolgozik zárt muzulmán országokban. Jelenleg több mint hatvan országban támogatják a helyi egyházakat, és huszonnégy donorországban vannak jelen. Nyugat-Európában
a szervezet rendszeres támogatóinak számát legalább százezerre becsülik. Globális költségvetése éves szinten hetvenmillió euró, továbbá évi három
és félmillió Bibliát és keresztény irodalmat adományoznak (legálisan).
A szervezet erőssége, hogy rendkívüli módon rugalmas, sikere való­­szí­nűleg abban rejlik, hogy nem egy hagyományos „ministry” vagy missziós szervezet, hanem leginkább egy összekötő kapocshoz hasonlít, amely
a helyi gyülekezeteket köti össze a donor- és a fogadóországokban, ilyen módon mindig a helyi gyülekezetek szolgálatában áll és folyamatosan alkalmazkodik. Kínában például elkezdtek családról, házasságról szóló könyveket eljuttatni a keresztényeknek, mert rájöttek, hogy a legtöbb mai kínai keresztény vezetőnek aligha volt normális családi élete (az utazószolgálat és a börtönben töltött időszakok miatt), emiatt nem tudnak ezen a területen bibliai példát mutatni, illetve nem szoktak erről tanítani. Észak-Nigériában az iszlamista terror főleg a keresztény közösség vezetőit célozza meg. Nem ritka, hogy özvegyeik magukra maradnak öt-hét kisgyermekkel férjük meggyilkolása után. Ezért egy mikrohitel- és oktatási programot indítottak el a terrorözvegyek számára. Irakban olyan méretű traumákon mentek keresztül a keresztények, hogy poszttraumatikus pszichológiai tanácsadást indítottak. Iránban a muszlim háttérből megtért keresztények házicsoportokban találkoznak, de mivel egyikük sem vett még részt „rendes” keresztény istentiszteleten, nincsenek minták előttük, és előfordul, hogy teológiailag „elkalandoznak”, ezért a szervezet arra teszi a hangsúlyt, hogy szakirodalmat, alaptanításokat juttasson el hozzájuk.
Az 1967-ben megjelent Isten csempésze című könyv a szervezet kalandos „hőskorszakát” örökítette meg, mára negyven nyelvre fordították le, és tizenkétmillió példánnyal a huszadik századi keresztény irodalom egyik nagy klasszikusává vált. András testvérhez kötődik a szervezet legemlékezetesebb imakampánya is. Az 1984-ben indított programot egy hétéves időszakra tervezték, célkitűzése teljes képtelenség volt: a vallásszabadság helyreállítása a vasfüggöny mögötti országokban – nem az üldözés vagy a korlátozások enyhülése, hanem a vallásszabadság helyreállítása volt a cél. Az imakampány vége egybeesett a berlini fal ledöntésével.
András testvér egyik utolsó utazása a szervezet kötelékében Afganisztánba volt 2008-ban, ahol egy al-Kaida kiképzőtáborban tartott előadást Jézus Krisztus személyéről. Ma már teljesen visszavonult a szervezet vezetésétől.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek