hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Árral szemben: magyar start-up sikerek

2013. 01. 24.
Több mint harminc éve start-up cégek formálják leginkább a körülöttünk lévő világot. Itt nemcsak Bill Gates és Zuckerberg kollégiumi szobájára vagy Steve Jobs apjának garázsára kell gondolni, hanem több magyar vállalkozás sikertörténetére is. A PowerPoint legfőbb konkurenciájának számító Prezi, az élő közvetítés lehetőségét mindenki számára elérhetővé tevő Ustream és a számítógépünk távoli vezérlését lehetővé tevő Logmein együtt több felhasználót ért el, mint a Twitter vagy a Foursquare (150 millió felhasználó).

Egy start-up cég sikerében nem az ötlet a döntő, hanem az, hogy megtalálja azokat a személyeket, akik képesek azt meg is valósítani. Somlai-Fischer Ádám hobbiprojektje – egy újszerű élményt nyújtó prezentációs szoftver – a mai napig megmaradt volna egy vicces kezdeményezés szintjén, ha hét év (!) múlva Halácsy Péter,

a BME kutató-oktatója nem botlik bele a látványos, de eléggé használhatatlan programba. Halácsy azonban hamar túllépett a dolgon, és ezzel véget is ért volna a sztori, ha a Svédországban élő, magyar származású Árvai Péter éppen ekkoriban nem keresi fel, hogy megnyerje egy hasonló elven működő projekt elindításához. Ekkor Halácsy visszaemlékezett, hogy már ismer egy ilyen rendszert, és így végül Árvai volt az, aki csatlakozott a ZUI Prezi néven induló vállalkozáshoz. Az alapítók kezdettől fogva egy egész világra kiterjedő piacvezető termékben gondolkodtak. (A Prezinek azóta sincs magyar nyelvű felülete). A béta állapotban futó szolgáltatás körül sokáig csak néhány ezer szakmabeli felhasználó lézengett. Az alapítók azonban kitartóan járták a világ különböző start-up konferenciáit, öntötték a pénzt a Prezibe, és természetesen fizetés nélkül dolgoztak hónapokon keresztül, amíg sikerült fölkelteni a felhasználók és a befektetők figyelmét.

Egy start-up elindítása mindig megkövetel magának egy kis „őrültséget”. „Biztos állást hátrahagyva kell hónapokig vagy évekig dolgozni egy futurisztikusan hangzó, ingatag projekten, miközben a környezeted bizton állítja, hogy épp most teszed tönkre az életed” – állítja Fehér Gyula, a Ustream alapítója. Egy start-up számtalan módon bebukhat: ha az alapítók nem készek mindent kockára tenni érte, biztos kudarcra van ítélve. A vérbeli kockázati befektetők is ezt a „csillogást” keresik az alapítók szemében, amikor azok az ötletükről beszélnek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!