hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Németország­ban sikerkönyv a neonáci gyilkos megtérése
Élő bizonyíték

2012. 12. 28.
Tizenhárom éve, 17 évesen, a szkinhed mozgalom tagjaként Johannes Kneifel ittas állapotban olyan súlyosan bántalmazott egy középkorú szociális munkást, hogy az a kórházban belehalt sérüléseibe. A börtönben aztán eljött az a pont, amikor a gyilkosból hitvalló keresztény lett, aki azóta minden eszközzel harcol a mozgalom ellen, amely miatt majdnem végleg kisiklott az élete. Nemrég meg­- jelent könyvében a fiatalember az életében Isten által generált változásról tesz bizonyságot.

Mi volt a fő mozgatórugója annak a döntésnek, hogy csatlakozott a neonácikhoz?

– Nem mintha a szüleimtől bármi hasonlót láttam volna, a családi háttér mégis nagyban hozzájárult, hogy így alakult. Mivel a szüleim mozgássérültek voltak, és nem tudtak dolgozni, kevés pénzünk volt, és úgy éreztem, hogy senki sem törődik velem. Tizenhárom évesen már komoly problémákkal küzdöttem, miközben a szüleim a saját bajaikkal voltak elfoglalva, nem tudtak segíteni. Közben iskolát is váltottam, és itt ismerkedtem meg jobboldali fiatalokkal, akik befogadók és segítőkészek voltak, de azt is elmondták, hogy az országban nem stimmelnek a dolgok, hogy a politikusok nem foglalkoznak velünk, de mi itt vagyunk neked, és majd teszünk róla, hogy jobb életed legyen.

A német fiatalok hogy állnak a szélsőjobbhoz?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!