hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egykor a politikus sem lopott két zsebre
Földért küzdenek a kajászói gazdák

2012. 12. 06.
Kajászón, ahol talpalatnyi állami föld bérletét sem nyerhették el helyi gazdák, szolidaritási megmozdulást tartottak Összefogás a Magyar Földért és Vidékért címmel, amelyre huszonnégy településről érkeztek. Szerintük a helybeliek is meg tudnák művelni a kajászói földeket, nem csak a felcsúti polgármester és a kápol­násnyéki tetőfedő.

„Valamikor a politikus sem lopott két zsebre. Megelégedett eggyel” – Rácz Sándornak, a Földvédő Mozgalom elnökének ezt a mondatát fogadta a legnagyobb vastaps. Szabó Rebeka (LMP) országgyűlési képviselő (képünkön fent) bejelentette a még nem jogerős ítélet tényét: a földpályázatok részleteit az NFA köteles hozzáférhetővé tenni. A képviselő helyesnek tartaná, hogy ne a hetedik szomszéd faluban élő műkörmös pályázatát preferálják, hanem a helyben élő gazdáét. Üzenetértékűnek nevezte, hogy a MAGOSZ részéről senki nem jelent meg, mivel szerinte a MAGOSZ nem a magyar gazdákat képviseli a Fidesznél, hanem a Fideszt képviselné a gazdáknál. A MAGOSZ vezetői a jelenlévők információja szerint zsíros állásokat kaptak, mindenki jól járt, csak az istenadta nép maradt ki a jóból. 

Elhangzott a találkozón, hogy Romániában már visszahozták a közbirtokosság intézményét. Közös tulajdonként szerzett birtokokról alapszabály szerint gondoskodnak, saját munkával. Eközben Magyarországon a földek haszonbérletének megszerzése után a vadásztatási jog kisajátítása lesz a „vidékfejlesztés” következő lépése – hallom az aulában.   

Kajászón a gyűlés előtti tiszteletkörünkben láttuk a nagy kertek végén téli álmát kezdő mezőgazdasági munkagépek valóságos arzenálját a Váli-víz partjához egészen közel. A kajászói Pongó Béla ballagott mellettünk. Ő sem gondolja, hogy Kajászón csak és kizárólag a felcsúti polgármester és felesége, valamint egy kápolnásnyéki tetőfedő tudja ellátni a földművelést a kor színvonalának megfelelően. 284,6 hektár jutott a kajászói határból Kápolnásnyékre. 144 hektár jutott Kajászóról Mészáros Lőrinc kezeihez. Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester Fejérben az állami haszonbérletek 23,7 százalékát kapta meg érdekeltségeinek és családtagjainak. De legalább Felcsúton felcsútiak nyerhettek… Tabajdon kivételesen egy tabajdi. Óbarok állami földjei felcsútiaké. Száron az egy darab állami birtoktest felcsútié, Vál állami földjeinek haszonbérlői mind felcsútiak. Csákvár, Vértesacsa és Vereb földjei sem lehettek helyiek bérletei. Bicskén pedig a helyrajzilag is a bicskei határhoz tartozó tizenkét birtokból egyet sem nyerhetett meg bicskei. Két felcsúti vitte el, a többit egy Csabdin lakó pártközeli lakos.     

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!