hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bomba üzlet
Az állam 450 millió forintért venné meg a geszti Tisza-kastélyt

2013. 09. 12.
A Tisza-család kastélya a román határ közelében fekvő Geszt község egyik vagy talán egyetlen nevezetessége. A nagyon rossz állapotban lévő műemlék sorsa mindig is izgatta a helybélieket, akik korábban több pályázatot is benyújtottak, hogy felújíthassák az épületet, de egyik sem nyert. A rezidencia, melyben most a helyi általános iskola működik, lepusztult: sok helyen salétro­mos­ak a falak, a vakolat lehullott, az ablakkeretek kopottak, a tetőszerkezet sem tűnik biztonságosnak. A kastély történetében most azonban fordulat várható: a kormány 450 millió forintért vásárolná meg az épületet, amelyet oktatási-kulturális központtá alakítanának a 800 fős településen.

Gesztre érkezve a település központjában azonnal meglátom fő látványosságát, a Tisza-kastélyt, amely uralja a falu képét. Fábián Zsuzsanna polgármester asszonytól megtudom, hogy a Tisza-család a Rákóczi-szabadságharc után nyerte el a birtokot hosszú pereskedés után, majd 1772-ben Tisza László építette rá ezt a barokk kastélyt, amely még így, megkopva is impozáns látvány. Szám szerint 816-an laknak a kis településen, a munkanélküliségi ráta közel 100 százalékos. A faluban munkahely a közigazgatáson és a közmunkán kívül szinte nincs. Bár valamikor jó adott­ságú mezőgazdasági településként tartották számon, mára a szövetkezeti gazdaság bezárta kapuit. Geszt egyetlen kincse a kastély, amelynek sorsa még bizonytalan ugyan, de a remény szikrája már megjelent egy kormányhatározat nyomán.

A polgármester asszony elmondta: több megbeszélésen is túl van a miniszterelnökség kép­viselőivel, és egy írásos megkeresés is született a kormány részéről, hogy az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül megvásárolná az önkormányzat tulajdonában lévő kastélyt. Emellett a kormány támogatná a község szándékát, hogy a vételárból a helyi oktatást és kultúrát fejlesszék. Fábián Zsuzsanna kiemelte, fontos Gesztnek, hogy az általános iskolás gyerekek helyben tanulhassanak, ezért végsőkig ragaszkodnak az épületben működő iskolájukhoz, ahova jelenleg nyolcvanan járnak, illetve a kastély másik szárnyaként működő óvoda is az alku része, ahol negyven gyermek óvodai elhelyezését biztosítják.

A képviselő-testület egyhangú döntése szerint a Tisza-kastély épületét és a hozzá tartozó tornaszobát 450 millió forintért eladnák a kormánynak, hogy oktatási és kulturális központként hasznosítsa. Az önkormányzat vállalná, hogy a vételárból az általános iskolai oktatást, a könyvtárat, a tornaszobát és a kultúrát fejlesztik – tulajdonképpen vadonatúj épületet kapna a közoktatási intézmény. Miután az általános iskolát kiváltanák a másik ingatlannal, a vevő legkorábban 2014. augusztus 31-én vehetné birtokba a rezidenciát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!