hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vadkempingtől a kanapébérletig
Pénztárcakímélő üdülési tippek

2012. 06. 29.
Amikor meg kell húzni a nadrágszíjat, érdemes előre átgondolni, hogyan tudnánk sok pénzt megspórolva ésszerűen megszervezni üdülésünket. Adrienn elmondta lapunknak, hogy már évek óta a Balatonon vállal nyáron munkát barátnőivel, így kötik össze a kellemest a hasznossal: pénzt keresnek és szabadidejükben pihennek, kirándulnak, fürdenek. Elmondása szerint az Adriára is egyre több fiatal tud így lejutni: munkát vállalva nyaralnak.

Péter szerint legolcsóbb, ha mindent magunk szervezünk a neten keresztül. Ha beszélünk angolul vagy németül, nyert ügyünk van: kiválasztunk egy apartmant, felvesszük velük a kapcsolatot, sokat spórolunk, és általában még alkudni is lehet.
Érdemes a nemzetközi vonatútvonalakat is megnézni, nagyon baráti áron szállít némelyik társaság. Össze lehet kötni a vonatozást kerékpározással is, akár még belföldön is.
Elő- vagy utószezonban az eredeti árnak már a feléért is megcsíphetünk egy-egy utat. Éva arról számolt be, hogy tavaly négyfős családjával az Isztrián nyaraltak utószezonban, autóval mentek, apartmanban laktak, még családi kedvezményt is kaptak, étkezésre nem költöttek, és kihozták az egy hetet 150 ezerből. Ráadásul jóval kevesebben voltak a felkapott nyaralóhelyen, és a tenger is még kellemesen meleg volt.
Aki a városi zajos forgatag elől menekülne a nyugalomra, csendre, jó levegőre, annak jól jöhet a falusi turizmus adta lehetőség. Vidéki vendégházakban akár 1500 forintért is megszállhatunk és pár százért már élvezhetjük a kiváló falusi reggelit is. Hazánkban bátran lehet vadkempingezni is, az erdők-mezők nagy része nyitva áll. Balázs is ezt a megoldást választja egyetemi csoporttársaival. „Szeretjük a szabadságot, a kalandot, természetesen a szabályokat betartva sátrazunk – így kiválóan fel lehet fedezni különböző szép tájakat, akár bringával, akár autóval vágunk is bele”– meséli.
Árverésen is található olcsó utazás: interneten licitálhatunk wellnesshétvégékre, hegyvidéki, vízparti üdülésekre vagy akár külföldi nyaralásokra is. Ezeket a szokásos árak töredékéért hirdetik meg, aztán napokig megy a „ki ad többet” játék. Általában közeli időpontokra szólnak az ajánlatok, ezért azok tudnak élni ezzel a lehetőséggel, akik rugalmasan tudják kezelni szabadságukat.
Létezik még az úgynevezett „kanapébérlet” is. A nálunk még nem túl gyakori utazási forma lényege, hogy a világ bármely pontján idegen emberek otthonában szállhatunk meg. A vendéglátók (köztük több mint 4000 magyar) idegenvezetőként is szolgálnak: elmondják, mit kell tudni a környékről, vagy akár meg is mutatják a legfontosabb helyeket. A külön erre szakosodott internetes közösségi oldalakon lehet válogatni a több ezer lehetőség közül. A kanapébérlet továbbfejlesztett változata, amikor nemcsak a vendégszobát, de egy egész lakást, házat megosztanak a vendéglátók az utazóval; cserében viszont ők is igénybe vehetik vendégük otthonát. Az otthoncsere lényege, hogy az utazók egyszerre cserélnek házat, vagyis egy időben utaznak. Megegyezés szerint ilyenkor még az autót is kölcsönadhatják egymásnak.

Hogyan válasszunk gyerektábort?

Az egész családnak praktikus megoldást jelenthet a gyerekek táboroztatása. A gyermektáboroztatás helyzete azonban sajnos nem mondható rendezettnek hazánkban. Nincsen egységes rendszer, sem törvényi szabályozás a feltételekről, melyeknek meg kellene felelnie egy táborhelynek és egy táboroztatónak.
Nagyon körültekintőnek kell lenni táborválasztásnál a költségeket illetően: nem mindig a legolcsóbb éri meg a legjobban. Akár már 10-15 ezer forintért is találhatunk egyhetes napközis tábort, arra azonban semmi garancia, hogy ott értelmesen fogja a gyermek eltölteni az időt.
A negatív tapasztalatok miatt 2004-től hazánkban is működik a Táboroztatók Országos Egyesülete, mely minőségbiztosítás és érdekképviselet mellett folyamatosan aktualizált információs adatbázist is üzemeltet. Honlapján létrehoztak egy „akkreditált” táboradatbázist, ahová ingyenesen regisztrálhatnak a táboroztatók. Így a gyerekek és a szülők különböző szempontok alapján kereshetnek a „jóváhagyott” táborok között.
Táborválasztásnál fontos figyelembe venni néhány alapvető szempontot, például, hogy mekkora gyereknek keresünk tábort. A táborozás leghamarabb hat éves kortól ajánlott, de sok esetben egy 6–8 éves gyerek még nagyon ragaszkodik szüleihez, nem szívesen válik el éjszakára tőlük, nagyobb biztonságban érzi magát, ha naponta láthatja apát, anyát. Ennek a korosztálynak leginkább a napközis táborok ajánlottak, de ha van arra lehetőség, hogy testvérekkel, barátokkal, osztálytársakkal együtt menjen egy többnapos táborba, bátran el lehet küldeni táborozni ezt a korosztályt is, mivel egymást támogatják.
A nagyobb korosztály, 9–12 évesek már könnyebben veszik ezt az akadályt. Számukra már nem okoz problémát a szülőktől való egyhetes, tíznapos vagy esetleg még hosszabb elválás.
Ha sikerül jó tábort választani a gyermekek számára, akkor valószínűleg felejthetetlen, élményekkel és életre szóló emlékekkel fognak hazatérni! A tábor alatt is hasznosan, tartalmasan töltik az időt, sikerül egy kicsit próbára tenniük magukat szülők nélkül is, kikapcsolódhatnak a mindennapokból, hogy majd teljesen felfrissülve, élményekkel gazdagodva, erőt gyűjtve kezdjenek bele a következő tanévbe. Az sem mellékes, hogy ha a szülő tudja, hogy jó helyen tölti csemetéje az időt, végre ő is pihenhet egy keveset. (Sz. M., N. D.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!