hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kötelező gyakorlatok

2012. 05. 17.
Rendkívüli munkavégzést rendelt el a Hetek cikke nyomán a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) vezetősége, miközben lapunkhoz terjedelmes helyreigazítási kérelmet juttatott el, cáfolva állításainkat. A sérelmezett cikkben - röviden összefoglalva - azt írtuk: a rendszert ismerő civil szervezetek szerint a TKKI tevékenysége „klientúraépítőnek és pénzlenyúlónak tűnik".

A februárban indult Komplex telep programban 4,7 milliárd forint áll rendelkezésre roma telepek felszámolására és az ott élők életminőségének javítására. A pénzt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség biztosítja uniós forrásokból a sikeres pályázóknak. A Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) kötelező konzorciumi partnerként vesz részt a hátrányos helyzetű önkormányzatok számára kiírt projektekben. A Hetek április 13-ai számában, Pántlikázott pénzek című cikkünkben azt írtuk: önkormányzati vezetők és civil szervezetek is sok kifogásolnivalót találtak a pályázati rendszerben, többek között azt, hogy a TKKI a korábban megszokott árakhoz képest jóval drágábban kínál képzéseket, tréningeket és különböző, nem feltétlenül szükséges rendezvények szervezését. Cikkünk megjelenése előtt megkerestük kérdéseinkkel a TKKI-t, ám lapzártánkig nem érkezett válasz a cégtől. Ugyanakkor cikkünk megjelenésének napján, pontosabban késő este, minden megyei TKKI igazgató levelet kapott a budapesti vezetőségtől. A központ rendkívüli, a hétvégét sem kímélő munkavégzést rendelt el az NFÜ-be érkezett, a TKKI-nak tulajdonított költségvetési tételek alátámasztására. Úgy tudjuk, a központ komoly lépések megtételére szólította fel az igazgatókat.

Mindeközben lapunkhoz terjedelmes helyreigazítási kérelmet juttattak el. A TKKI ebben azt írja, cikkünk hamis látszatot kelt, amikor azt állítja, hogy„a felzárkóztatási programhoz szükséges pályázati pénzek elnyerésének egyik feltétele a kötelező együttműködés a TKKI-val".

Ezzel ellentétben - írja az intézmény - az együttműködést jogszabályok alapozzák meg, amelyek értelmében a TKKI a társadalmi felzárkózási feladatok területi koordinációját ellátó állami háttérintézmény. A pályázatokban szereplő „kötelező együttműködés" a fenti jogszabályok alapján nem a „pályázati pénzek elnyerésével" függ össze, hanem a projekt megfelelő szakmai megvalósításával.  A szóban forgó pályázatban nem kell szolgáltatásra szerződni a TKKI-val, hanem közös pályázat benyújtása történik konzorciális formában, melyben a TKKI a jogszabályok és a partnerek megállapodása szerint nyújt  szolgáltatásokat a célcsoporttagok számára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!