hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vitatkozzunk-e a Jobbikkal?

2012. 03. 02.
Kérdezni jobbára azért szoktam, mert érdekel mások álláspontja, amelyek befolyásolhatják is a sajátomat. A kiindulópontom egyértelmű volt: egyetlen olyan mozgalom sem része a demokraták közösségének, amely elveti a parlamentáris demokráciát és/vagy nemzeten belüli kisebbségekkel, osztályokkal szemben uszít, ezért arra sem lehet méltó, hogy az ország egyik legjobb egyetemén, a belügyminiszterrel beszélgessen. Kiváltképp nem úgy, hogy a Jobbik vezére rendvédelmi szakpolitikusként jelenhet meg csak azért, mert már eleget cigánybűnözőzött és alapított - bíróság által később betiltott - erőszakszervezetet. Ez történt ugyanis a Corvinus Egyetem Tárcatükör sorozatában február 16-án.

A kérdéseimre konkrét választ azóta sem kaptam. A beszélgetés moderátora, Török Gábor reagált ugyan egy blog­bejegyzésben, de nem arra, amit kérdeztem. Kifejtette, hogy mindenkit meg kell hallgatni, figyelni, kérdezni. Nem jelezte azonban, hol van a pillanat, amikor már elegendő a figyelés, és az ítélet következik: így joggal gondolhatjuk, hogy Török értékelő álláspontra a Jobbikkal kapcsolatban nem kíván eljutni, hacsak nem a szavazófülke magányában. Ehhez képest fölidézte, hogy Bokros Lajos a 2010-es választási kampányban, ahol én az MDF kampányfőnöke voltam, szintén vitára hívta a Jobbikot. Ezzel kapcsolatban azt válaszoltam, hogy Bokros azzal a szándékkal hívta ki Vonát, hogy rámutasson a Jobbik „nemzetellenes" politikájára, amely lényegét tekintve nem ugyanaz, mint ami a Tárcatükör-beszélgetésen történt. Vona Gábor, a Jobbik hetilapjában egyoldalas álláspontot tett közzé, amelyben nem a Török Gábornak mondott félénk köszönete az igazán érdekes, hanem az a megjegyzése, hogy aki a Jobbikot nem akarja látni, tüntesse el azokat a problémákat, amelyek miatt a Jobbik létezik. Ez azért árulkodó gondolat, mert jelzi, hogy mennyire nem érdeke a Jobbiknak az általa felvetett problémákra megoldást is adnia, hiszen akkor meg is szűnne.

A Facebookon indult vitához sokan hozzászóltak, köszönet nekik, illetve cikkek születtek az írott sajtóban, és különféle beszélgetések az elektronikus média nyilvánosságában. Számtalan helyről hallom, hogy értelmiségi körökben is tovább izzik a vita.

A problémafelvetést követő megjegyzések okán álláspontom nem maradt érintetlen, ám tovább szilárdult, így ideje, hogy mélyebben kifejtsem: a Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét. A továbbiakban ezt részletezem.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!