A kérdéseimre konkrét választ azóta sem kaptam. A beszélgetés moderátora, Török Gábor reagált ugyan egy blogbejegyzésben, de nem arra, amit kérdeztem. Kifejtette, hogy mindenkit meg kell hallgatni, figyelni, kérdezni. Nem jelezte azonban, hol van a pillanat, amikor már elegendő a figyelés, és az ítélet következik: így joggal gondolhatjuk, hogy Török értékelő álláspontra a Jobbikkal kapcsolatban nem kíván eljutni, hacsak nem a szavazófülke magányában. Ehhez képest fölidézte, hogy Bokros Lajos a 2010-es választási kampányban, ahol én az MDF kampányfőnöke voltam, szintén vitára hívta a Jobbikot. Ezzel kapcsolatban azt válaszoltam, hogy Bokros azzal a szándékkal hívta ki Vonát, hogy rámutasson a Jobbik „nemzetellenes" politikájára, amely lényegét tekintve nem ugyanaz, mint ami a Tárcatükör-beszélgetésen történt. Vona Gábor, a Jobbik hetilapjában egyoldalas álláspontot tett közzé, amelyben nem a Török Gábornak mondott félénk köszönete az igazán érdekes, hanem az a megjegyzése, hogy aki a Jobbikot nem akarja látni, tüntesse el azokat a problémákat, amelyek miatt a Jobbik létezik. Ez azért árulkodó gondolat, mert jelzi, hogy mennyire nem érdeke a Jobbiknak az általa felvetett problémákra megoldást is adnia, hiszen akkor meg is szűnne.
A Facebookon indult vitához sokan hozzászóltak, köszönet nekik, illetve cikkek születtek az írott sajtóban, és különféle beszélgetések az elektronikus média nyilvánosságában. Számtalan helyről hallom, hogy értelmiségi körökben is tovább izzik a vita.
A problémafelvetést követő megjegyzések okán álláspontom nem maradt érintetlen, ám tovább szilárdult, így ideje, hogy mélyebben kifejtsem: a Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét. A továbbiakban ezt részletezem.
2012. 03. 02. (XVI/09)
