hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyar taxi zsidókat nem szállít?
Interjú Izsák Ritával, az ENSZ kisebbségügyi szakértőjével

2012. 03. 29.

A hozzá érkező panaszok alapján, a közel-keleti és ázsiai vallási kisebbségek helyzetét tartja ma a legkritikusabbnak Izsák Rita, az ENSZ tavaly augusztusban kinevezett kisebbségügyi független szakértője. Az uniós romastratégia kidolgozásában komoly szerepet játszó harmincéves roma jogásznő az ENSZ 193 tagállamának összes kisebbségéért felel, mandátuma három évre szól, munkájáért díjazásban nem részesül. A Tom Lantos Intézetet vezeti, amely emberi és kisebbségi jogokkal foglalkozik régiónkban, s ENSZ kinevezését többnek tekinti kirakatszerepnél.

Beláthatatlan, hogy a gazdasági válságnak mikor lesz vége. Hogyan hat ez az emberi viszonyokra?

- Azt látni, hogy a mostani gazdasági válság azokban az országokban is kiélezi az ellentéteket, ahol hagyományosan normális együttélést tudtak megvalósítani. Nem annyira a szolidaritás erősödik, inkább a társadalmi krízis mélyül mindenhol, ami tovább nehezíti a kilábalást. Nyugat-Európában erősödik a bevándorlásellenesség, ami komoly zavargásokat váltott ki eddig is, gondoljunk csak Angliára, Franciaországra. Kifejezett szerencse, hogy nem tud nagyobb egységbe szerveződni az európai szélsőjobb, mivel nyugaton arab-, keleten viszont inkább zsidóellenesség jellemző. Mindenhol erősödik a gyűlölettendencia, csak mások a bűnbakok.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!