hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vevőcsapda - A shoppingolás története

2011. 12. 23.
Talán meglepő, de a modern bevásárlóközpont születése nem egy amerikai, hanem egy bécsi úriember, nevezetesen Victor Gruen nevéhez köthető. A sors iróniája, hogy a nácizmus elől Amerikába menekülő építész grandió­­zus épületeivel tulajdonképpen nem a vásárlást akarta hatékonyabbá tenni, ha­nem a közép-európai városközpontok - elsősorban Bécs - kávéházas, sétálós atmoszféráját próbálta Amerikába „importálni". Élete végén keserűen konstatálta, hogy tervei fordítva sültek el.

A shoppingolás története azonban nem a plázákkal kezdődött. A bevásárlóközpontok közvetlen ősei már jó ideje léteztek. Az első „példányok" Európában születtek, nevükben jellemzően szerepelt az árkád szó, amely az olasz arcata, 'boltív' kifejezésből ered. 1819-ben nyitott a Burlington Arcade Londonban, amelyet hamarosan követett a Galeries Saint-Hubert Brüsszelben, majd a milánói Galleria Vittorio Emanuele II, amely Mark Twainnek annyira megtetszett, hogy kijelentette: le tudná élni benne élete hátra lévő részét. A divathullám persze átterjedt a tengerentúlra is, és az 1830-as évekre már minden nagyobb amerikai város büszkélkedhetett egy vagy két „árkád"-dal.

A forradalmi változás azonban 1846-ban kezdődött, amikor egy Alexander Stewart nevű ír bevándorló megnyitotta a New York-i Broadway-n Marble Dry-Goods Palace nevű üzletét. Ezzel egy új jelenséget ismertetett meg a világgal: ez volt ugyanis az első áruház. Soha azelőtt nem próbálkozott még senki azzal, hogy ennyiféle árut gyűjtsön össze egy fedél alatt. Az üzlet sikerét látva, hamarosan többen is követték Stewart példáját, így Chicagóban, Bostonban, Philadelphiában, Detroitban is hasonló áruházbirodalmak jöttek létre.

Minden szinten szinte minden

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!