hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Diktálják a tempót
Fiataloknak is valós lehetőség a saját vállalkozás

2011. 12. 15.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége harmadik alkalommal hirdette meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, melynek győztese 2011-ben Varga Zoltán lett, aki a Szallas.hu Kft. alapító tulajdonosa, ügyvezetője. A négyéves online szállás­közvetítő cég rövid idő alatt piacvezető pozíciót szerzett Magyarországon, és tavaly kezdte meg működését a szomszédos országokban is. A Sanoma Media Budapest Zrt. november elején ötven százalékos tulajdonrészt vásárolt a Szallas.hu-ban. A nyertest sikerének titkáról kérdeztük.

- Jobban szerettem volna, ha a díjat a csapatunk kapja, mert nyilván nem egyedül enyém az érdem: a mi igazi tőkénk a munkatársaink. 2007 végén, huszonnégy évesen kezdtük el a miskolc-szallas.hu-val, de nem tudtuk, és nem is akartuk rögtön az egész országot lefedni. Gondoltuk, legyünk piacvezetők először Miskolcon, majd a vidéki nagyvárosok jöttek, és végül 2008 áprilisában indítottuk el a szallasguru.hu-t, 2009 októberében pedig sikerült megvásárolni a szallas.hu domainnevet. Nagyon tudatos építkezés zajlott, de egyszerre mindig csak aprókat lépve. Többen a Miskolci Egyetemen végeztünk, főleg informatikai szak­emberek vagyunk, egy-két év korkülönbséggel. Van, aki a keresőoptimalizálásban jó, mások a grafikában, és van olyan kollégám, aki marketinget is hallgatott az egyetemen. A munkamegosztást nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki tudja pontosan, hogy mi a feladata, és a maga területén haladjon előre. Nincs nálunk lemorzsolódás, lojálisak a kollégák, senki nem ment el az elmúlt idő alatt, talán azért is, mert nem szoktunk minimálbérből foglalkoztatni senkit. Jelenleg huszonhárman vagyunk, de mások mellett informatikai szakemberekre is szükségünk lesz még, így a létszámunk jövő nyárra feldúsulhat harmincra.

Miért pont a szállásközvetítés területén kezdett el mozogni? Kívülről telítettnek tűnik a piac, elég csak a couchsurfingre vagy más ingyenes szálláslehetőségekre gondolni.

- Semmi sincs ingyen, szerintem, és a válság alatt az emberek még tudatosabban keresnek szállást, akár háromezer forintos különbségeket is figyelembe vesznek, és még jobban megnézik, hogy egy napi párszázas látogatottságú, vagy egy napi húsz-nyolcvanezer látogatót vonzó oldalban bíznak-e meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!