hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Többet költünk vakációra, mint tavaly
Nyári irány

2011. 07. 22.
Nem csökkent a nyaralási kedvünk a tavalyi évhez képest: a válság elhúzódása ellenére beiktatunk nyáron egy kis pihenést – derült ki a legújabb felmérésekből. Ám 2011-ben a külföldi utak helyett főleg a hazaiak a célpontok, amelyekre egyébként idén többet költünk. Legtöbben a nyár második felében veszik ki aktuális szabadságukat, mennek el üdülni, és bizony a magyaroknak még mindig a Balaton a Riviéra.

A magyarok több mint fele tervez idén is nyaralást: a háztartások 61 százaléka vesz részt többnapos utazáson. Közöttük 2008-hoz képest nőtt a belföldön is utazók aránya, elérve a 85,6 százalékot. Legnagyobb arányban a Balatont keresték fel – a Magyar Turizmus Zrt. nemrég közzétett felmérése szerint. A belföldi többnapos utazások között az 1-3 éjszakásak domináltak: 73,8 százalékában ingyenes szállást vettek igénybe a megkérdezettek. Belföldi egynapos utazáson az összes megkérdezett kétharmada, 66,5 százaléka járt, akik legnagyobb arányban a Budapest és a Közép-Dunavidék turisztikai régiót keresték fel. Idén átlagosan 180 ezer forintot költenek a nyári vakációra a háztartások, 42 százalékkal többet, mint tavaly. A kutatás szerint a belföldi utak esetében az egy főre eső költség átlagosan 35 827 forint, egy nap alatt pedig mintegy 8 ezer forintot fognak költeni az itthon nyaralók.
A K&H khdirektbiztositas.hu portál és a GfK Hungária közös kutatásának online felmérése szerint is az utazási desztinációkat tekintve a belföldi üdülés (32 százalék) vezet, ezt Ausztria követi (26 százalék), majd Horvát-, Olasz- és Németország hármasa (13-14 százalék). Az elmúlt 12 hónapban az üdülések 84 százalékát európai országban töltötték a megkérdezettek. A belföldi utazáson részt vevők motivációi közül a rokonok és ismerősök felkeresése volt a legfontosabb: az utazások 39,9 százalékának ez volt a fő célja. A második legnépszerűbb motiváció a vízparti pihenés, a belföldi utazások 18,3 százaléka esetében. A harmadik legfontosabb motiváció a nyaraló felkeresése, és jelentős az egészségturizmus (gyógy­ke­zelés és wellness) és a városlátogatás szerepe is.
Az utazásszervezők szerint az utóbbi két évben erősödött az ügyfelek száma az általános pénztelenség és a megszorítások ellenére is. Hitel igénylése nem jellemző, inkább az, hogy gyakran üdülési csekkel fizetik a belföldi nyaralást. A vékonyabb pénztárcájúak a közeli autóbuszos és egyéni utazásos üdüléseket választják. Idegenforgalmi szakemberek szerint látogatói csúcsot dönthet idén az Adria: az autóval indulók számára Horvátország, illetve Olaszország a favorit, a repülős utak közül pedig Bulgária és Törökország a sláger. A külföldi utazást tervezők többsége 18–34 év közötti, felsőfokú végzettségű. Akik más országban töltik vakációjukat, azok általában hosszabb időre mennek, mint akik belföldi üdülést terveznek.
A felmérések eredményeit hűen tükrözik a lapunk által megkérdezett vakációzó honfitársaink beszámolói. A legtöbb kikapcsolódni induló fiatal elsősorban itthon vág bele a szünidőbe. Az egyes régiók felfedezése (elsősorban vízparthoz köthető desztinációk) akár gyalogosan (vonat, busz), akár biciklivel egyre népszerűbbek a fiatalabbak körében, nemcsak a költséghatékonyságuk miatt, hanem mert kevesebb szervezést és távollétet igényelnek – például a munkahelytől. A már dolgozók a balatoni pihenés mellett megpróbálnak beiktatni egy-egy rövidebb külföldi kiruccanást is. Akik már tavasszal lefoglalták a szállást és a repülőt, komoly tízezreket spórolhattak meg az utolsó pillanatban szervezkedőkkel ellentétben.
Anikó és barátnője Barcelonában töltöttek egy hetet, a főszezon kellős közepén. Márciusban lefoglalt utazásuk szállással együtt 50 ezer forintba került, a költőpénznek szánt napi 10 ezer forinttal kalkulálva a fejenként 120 ezerre limitált keretet sikerült is tartaniuk. Viktor és Zsófi, akik a munkahelyi viszonyok kiszámíthatatlansága miatt nem tudtak időben tervezni, négy napot töltöttek a horvát tengerparton, melynek összköltsége kettőjükre nézve 150 ezer forint volt, amihez még hozzájött a 40 ezer forintos benzinpénz is. Igaz, a külföldi pár napos pihenést többen az utószezonra időzítik a kedvezőbb árak reményében, de sokakban még csak fel sem merül ez az opció.
Erdei Judith, a TravelSmart Utazási Iroda marketingvezetője szerint a magyar utazóközönség körében még mindig a last minute utazások és Horvátország a legnépszerűbbek. A foglalások 60-70 százaléka a Földközi-tenger, illetve a Vörös-tenger térségébe történik. A repülős utazások közül a görög válság ellenére nagyon keresettek a görög szigetek, ahol az utolsó helyek 49 ezer forinttól 85 ezer forintig lefoglalhatóak személyenként. Az észak-görögországi apartmanos elhelyezés az árérzékenyek számára kiváló alternatíva: 28 ezer forinttól 40 ezer forintig a busz és szállás tíz napra fejenként elérhető. Ennyiből még egy balatoni nyaralást is nehéz kihozni, ezért érthető, hogy a heti több indulás mellett is mindig tele vannak a buszok. A másik sláger desztináció Törökország.
A tanuló fiatalok körében egyre népszerűbb, hogy „nyaralni” az egyre népesedő zenei fesztiválok egyikére mennek. Ha az árakat szemügyre vesszük, nem is kell csodálkoznunk, hiszen egy „all inclusive” fesztiválozás (belépő+szállás+étel-ital+utazás) megközelíti a 100 ezer forintos határt, ami egy diák pénztárcájához viszonyítva nem éppen az olcsó kategóriát fedi le. Érdekes azonban belegondolni abba, hogy egy időben megszervezett külföldi városnézéssel vetekedhet egy itthoni bulizós hosszú hétvége.
A családosok – és főként a nagycsaládosok – körében abszolút preferált Balaton elsősorban rokonok és a családi tulajdonban lévő nyaralók által válik még elérhetőbbé. Így ugyanis a szállásköltséget kiválthatja némi gesztusértékű ajándékcsomag vagy közös vacsora, ami még kedvezhet is a rokoni kapcsolatoknak. A nyaralásra szánt pénz így teljes mértékben az utazásra, étkezésre, a programokra és a strandbüfékre (lásd keretes írásunkat) fordítható. Aki mégsem tudja megspórolni a szálláshely anyagi terhét, az pár ezer Ft/éjszakáért tud szobát, házrészt vagy teljes apartmant bérelni. Bár az árak és a minőség széles skálán mozognak, rövid böngészéssel biztosan találhatunk az igényeinknek megfelelőt.
Az apartmanos nyaralásoknál is megfigyelhető a nyaralási idő lerövidülése – mondta lapunknak Kiss Annamária apartmantulajdonos. Míg a múlt évben is általános volt, hogy az emberek egy hétre terveztek, idén inkább 3-4 napra koncentrálódik a pihenés, és sokan a „jövő hónapban is lehet, hogy lenézünk” mondattal adják le a kulcsokat. Az üdülési csekk mint adu ász a legtöbb megkérdezett nyaraló kalkulációjában szerepel; akár a szállás, akár a programok vagy az étkezés lehetséges rendezőeszközeként.
Az apartmanos üdülések térhódítását erősítette meg Réti Bernadett is, a Broadway Holiday Utazási Iroda munkatársa. Tapasztalatuk szerint elsősorban családosok, ritkábban baráti társaságok utaznak külföldre, a közös pont az általában egyhetesre tervezett pihenéseknél a szálláshely típusa. Az olasz tengerpartra, a görög szigetekre, Madeirára és Törökországra irányul leginkább a kereslet, azonban a „bevállalósabbak” Egyiptomot sem vetik meg. Amióta ugyanis a Turisztikai Hivatal újra engedélyezte a térség látogatását, rendkívül kedvező akciókkal próbálják fokozni az elmúlt időszak eseményei miatt lankadó utazási kedvet.
Nyaralás előtt az utazóközönség legalább 80 százaléka interneten tájékozódik, mielőtt foglalna, de még mindig biztonságosabbnak tartják az utazási irodák által kiadott dokumentumokat. A belföldi utazásokat általában közvetlenül a hoteltől foglalják le az utasok, pedig az utazási irodáknak többször jobb csomagáraik vannak a különböző hosszúságú pihenésekhez, és felhasználhatják a törzsutaskedvezményeket is a belföldi üdülésekhez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!