hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az indonéz Pompeji Pusztít a Tűz hegye

2010. 11. 12.
A hírhedten kiszámíthatatlan Tűz hegye néven is ismert Merapi tűzhányó egyike Indonézia 200 aktív vulkánjának, amely már többször követelt emberéleteket: 1994-ben hatvannégyen, 1930-ban pedig 1300-an haltak meg, amikor 13 falu semmisült meg. Az indonéz hatóságok további 21 vulkánnál növelték a készültséget, miután néhány közülük szintén nagyobb aktivitást mutatott az elmúlt hetekben.

Eddig 153-ra emelkedett a halottak száma. Bár múlt péntek óta nem történt nagyobb kitörés, a tűzhányó még mindig hamufelhőket ereget, és továbbra is magas szintű riasztás van érvényben. A tűzhányó a becslések alapján már 140 millió köbméter anyagot „pöfékelt” a felszínre. „Fogalmunk sincs, hogy mi lesz”– Surono, indonéz kormányzati vulkanológus így kommentálta a Merapi tűzhányó fokozódó aktivitását. A háromezer méter magas Tűz hegye miatt a katasztrófákból bőségesen kijutott most is ebben a térségben.  A vulkán kitörése előtt alig néhány órával 3-6 méteres hullámokkal söpört végig Szumátra nyugati partjainál egy cunami. A szökőárt egy 7,7-es erősségű földrengés váltotta ki, melynek epicentruma a szörfösök egyik kedvelt helyének számító Mentawai-szigetek közelében volt. „Ez a Merapi legsúlyosabb kitörése legalább száz évre visszamenőleg” – állítja az Energiaügyi Minisztérium vezető geológusa, Raden Sukhyiar a Jakarta Post hasábjain.  235 millió ember van kitéve földrengéseknek, vulkánkitöréseknek, mivel az indonéz szigetvilág az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik több kontinentális lemez találkozásának sávjában. A térségben ezért rendkívül erős a vulkáni tevékenység, és gyakoriak a földrengések.

„Ki kell jutnod onnan! Haza kell jönnöd!" - küldik az SMS-eket a szülei Linda Ervanának. A 21 éves történészhallgató barátaival a yogyakartai vasútállomáson tartózkodott a katasztrófa idején. „Olyan volt az egész, mint egy katasztrófafilm" - idézi fel az eseményt Ervana 22 éves barátnője, Paulina Setin. A fiatalok nehezen tudnak hazajutni, mivel a város repülőterét lezárták.

A tűzhányó miatt elmenekülők száma is folyamatosan nő a Worldpress beszámolója szerint, eddig 320 ezer embert fogadtak be az átmeneti táborok. A sáros padlókon fekvő, s a legyekkel küszködő menekültek közül többen panaszkodnak a rossz higiéniai körülményekre, mivel nincs elég WC és tiszta ivóvíz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!