hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Én vagyok isten”
Heteken belül gyilkolt volna S. Ábel

2010. 02. 19.
Kivételes intellektuális képességekkel rendelkezik, lelkivilága mégis rémisztően sötét – tömören így lehetne jellemezni a 22 éves S. Ábelt, aki 22 ember megölését tervezte. A mészárlást ismerősei éberségének köszönhetően sikerült megelőzni.

S. Ábel az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának negyedéves joghallgatója. Ámokfutását egy 9 milliméteres Parabellum típusú fegyverrel egy fővárosi bevásárlóközpontban vagy saját egyetemén akarta véghezvinni. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő fiatalember elfogása után úgy nyilatkozott, hogy azért 22 embert akart megölni, mert 22 éve szenved itt a földön. A mészárlásra több mint másfél éve készült, úgy tervezte, hogy napokon, legkésőbb heteken belül elkezd gyilkolni. Terveiről beismerő vallomást tett, amit később visszavont.

Barátai beszámolója alapján Ábel átlagos tanulóként viselkedett az egyetemen. „Nem tapasztaltam egyértelműen rendellenességre utaló jeleket Ábelnél. A harmadik, illetve negyedik évfolyamon azonban rendszeresen előfordult, hogy terepszínű nadrágban és fehér ingben, vagy ehhez hasonló öltözetben érkezett az órákra" - mondta egyik ismerőse. Csak a szorosabb baráti köre tudta, hogy a fiatalember otthonában viszonylag sok időt tölt az internet előtt, és ezalatt számos, fegyverekkel kapcsolatos oldalt tölt le, így rendkívül tájékozott ezen a téren. Sőt, sokszor az is előfordult, hogy - feltehetően ittas állapotban - fenyegető üzeneteket küldött barátainak: „megöllek, lelőlek" és ehhez hasonló kijelentéseket tett. Ilyen állapotban olykor felhívta ismerőseit, és magát istennek nevezte, azt állítva, hogy ő teremtette a világot.

Célbalövés

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!