Méder Áron romantikus alkat. Amint meglátta Carinát, a 19 láb (körülbelül 6 méter) hosszú tavi hajót, lelki szemei előtt rögtön megelevenedtek a földkörüli utazásra vonatkozó tervei. Nem zavarta, hogy a „csónak” még a Balatonon is a kisebbek közé tartozna, saját kezűleg újította fel a lerobbant jószágot, és másfél év alatt minden alkatrészével személyes ismeretséget kötött. „A felújítás kicsit újraélesztést jelent… Egy szép felújítás után a hajó hálás lesz és szeretni fog” – írja a weboldalán (meder.hu) megjelent beszámolóban.
Tény, hogy az óceánjárókhoz képest parányi lélekvesztő sohasem hagyta cserben, s inkább lélekemelő módon viselkedett. Igaz, kellett hozzá gazdájának szakértelme is, aki korábban több mint 10 ezer mérföldet vitorlázott a Földközi-tengeren, s volt idő, amikor vitorlásoktatóként kereste a kenyerét. A székely fiatalember három évvel ezelőtt azzal az eltökélt szándékkal hagyta el a szlovéniai Koper kikötőjét, hogy tengeri élményeit óceáni tapasztalatokkal gazdagítsa, s a Föld megkerülése után a másik irányból érkezzen vissza a kikötőbe. Egy ilyen tervet még Kolumbusznak sem sikerült megvalósítania: ehhez át kell szelni az Atlanti-óceánt, a Karib-tengert, a Csendes-óceánt, az India-óceánt, és végig kell hajózni a Vörös-tengeren. Mindeközben át kell jutni a Panama-, valamint a Szuezi-csatornán is. A terv annyira abszurdnak tűnt, hogy sokan őrültnek nézték a 26 éves fiatalembert, s jelentősebb szponzor sem akadt, aki mellé állt volna. „Lehet, hogy kreatívabban gondolkodom azoknál, akik csak a megszokott sémákhoz igazodnak, s egyeseknek ezért tűnt képtelenségnek ez az utazás. Én azonban eléggé felkészültnek éreztem magam az úthoz, s noha nem volt radarom vagy egyéb luxusberendezés a birtokomban, a megfelelő biztonsági eszközökkel ellátva (önfelfújó mentőcsónak, műholdas vészjelző bója, VHF- és HF- rádió, vészjelző rakéta, vihar esetén használatos biztonsági felszerelés stb.) indultam útnak. Saját erőforrás-ból, valamint barátaim segítségével sikerült összegyűjtenem a szükséges összeget, s a lehető legalacsonyabb költségvetésből gazdálkodtam” – mondta lapunknak a világutazó.
Egy kétszer két méternél kisebb kabinban, élelmiszer, víz, üzemanyag, akkumulátorok és egyéb felszerelések társaságában töltötte az elkövetkező éveket. Egy biztos: halra nem kellett költenie. „Amikor reggel felkeltem, nem a napilapok után kutattam, hanem a legnagyobb újságot az jelentette számomra, milyen az időjárás, hogy állnak a felhők, és van-e hal a folyamatosan vízben tartott horog végén. Összeszedtem a repülőhalakat a fedélzeten és a gázsütőn reggelit sütöttem belőlük. A nagyobb halakat általában szétdaraboltam és a napon szárítottam ki, vagy citrommal, ecettel tartósítottam” – mesélte Áron az élményeit. Délelőtt néhány óra a „ladik” javításával, vagy éppen a vitorla foltozásával telt el, de voltak olyan napok is, amikor 12-16 órán át kellett kormányozni a hajót, csupán étkezésre és egy kis alvásra maradt ideje.
A vitorlázó számolt a kalózveszéllyel is, útja során három veszélyes helyen kellett áthaladnia: az első Venezuela és a Margarita-szigetek környéke, a második az indonéziai Melaka-szoros, a harmadik pedig Szomália partvidéke és az Ádeni-öböl. „Igyekeztem elkerülni a veszélyt, az Ádeni-öbölben például a lehető legközelebb haladtam Jemen partjaihoz. Néhány hónappal korábban egy német jachtot raboltak el ezen a környéken, s mint később megtudtam, egy francia jacht is a rablók kezébe esett azután, hogy én arra áthaladtam. A rablók borsos váltságdíjat remélnek egy-egy ilyen akciótól” – emlékezett vissza Méder Áron.
Viharok közül is több fajtával szembesült az utazó – ilyenkor a legnagyobb veszélyt a hajó felborulása jelenti. „Viharban az a fontos, hogy minden szituációban sikeresen kontroll alatt tudjuk tartani a hajót. Van úgy, hogy az összes vitorlát le kell húzni, a kormányt ki kell kötni. Viharban nagy a kísértés, hogy az ember a hullámok hátán szörföljön. Ez azonban borulásveszélyes, amikor ugyanis nagy sebességgel levágtatsz a hullám hátáról, befordulhat a hajó” – magyarázta. Vele ilyen nem történt, csupán egyszer fordult elő, hogy az árboc csúcsa elérte a hullámot. Az Egyenlítő-közeli Doldrums-övezetben egyébként épp a szél hiánya okozza a problémát – ilyenkor a motor használata jelentheti a megoldást.
Az élmények közül emlékezetesnek bizonyultak azok a hónapok, amelyeket Polinézia, Pápua Új-Guinea vagy a Csendes-óceán viszonylag érintetlen szigetvilágában töltött el a magyar utazó. „Némely sziget akkora, hogy csak egy falu található rajta. Családias viszonyok között élnek az emberek, ahol nincs államilag alkotott törvény, nincs magántulajdon, nincs börtön sem. A családfők, a falu elöljárói vezetik őket a közösségi szellemnek, a hagyományoknak megfelelően. Nincsenek boltok, közös a falu tulajdona s mindenki hozzáfér a terményekhez, hogy magáról gondoskodjék. Csupán egyes városokban – ahol megjelent a fehér ember – van pénz, magántulajdon és kereskedelem” – emlékszik vissza.
A leghosszabb idő, amíg egyedül hajózott, 52 napig tartott Galápagos és a Marquesas-szigetek között. Útja során 1600 rádiókapcsolatot létesített 17 ország 120 rádióamatőrével.
A vitorlázó szerint a tengeren való élet annyiban különbözik a szárazföldi élettől, hogy óriási szabadságot él át az ember. A tengerhez való viszonyról pedig csak annyit mond: aki megismeri a tengert, az tisztelni fogja, és aki tisztában van az erőviszonyokkal, az nem bízza el magát, mint például a Titanic tervezői.
Áron és Carina románca továbbra is tart: Áron október végéig alkalmanként ellátogat a Lánchíd közelében található Európa hajó melletti dokknál „horgonyzó” Carinára, hogy ott az érdeklődőkkel személyes kapcsolatot építsen, valamint kérdéseikre válaszoljon.
2009. 10. 02. (XIII/40)
