Vannak, akik szerint teljesen valószínűtlen, hogy olyan nagyszerű koponyák születtek a tudomány számára, mint Teller Ede, Neumann János, Szilárd Leó vagy Wigner Jenő. ők úgy vélik, hogy ezek az egy időben tevékenykedő tudósok csak egy másik univerzumból érkezhettek. Az egyik ilyen „marslakó”, Teller Ede, 1908. január 15-én látta meg a napvilágot egy zsidó családban, még az Osztrák–Magyar Monarchia idejében. Édesanyja már-már majomszeretettel csüggött kisfián, csak úgy engedte a többi gyerekkel úszni, hogy közben derekánál fogva biztonsági övvel lógatta a vízbe. De a művészetek iránti érdeklődést is ő csepegtette bele. Az agyonóvott csemete pompásan zongorázott, verseket fabrikált.
A jövő géniuszát már általános iskolai tanulmányai alatt is megigézte a matematika. Szülei a Trefort utcai mintagimnáziumba íratták be, ahonnan még számos lángelme került ki. Édesapja, Teller Miksa tehetős ügyvéd volt, jól jövedelmező pályát akart választani fiának, ezért vegyészmérnöknek szánta. Néhány hónappal később azonban a fiatalember már a Karlsruhei Egyetem növendékeként hallgatott kémiai, matematikai és kvantummechanikai előadásokat. Édesanyja nem kis ijedelmére imádta a motorkerékpározást is. A tragédia mégsem így érte. 1928 nyarán leugrott egy mozgó villamosról, amely levágta jobb lábfejét. A kórházi kezelések és gyógyulása után azonban képes volt folytatni tanulmányait.
Teller Ede a hidrogénatommal és az ionizált hidrogénmolekulával kapcsolatos vizsgálatok révén szerezte meg doktorátusát 1930-ban. Különböző német egyetemeken dolgozott, mivel a zsidók számát értelmiségi pályákon korlátozó magyar numerus clausus törvény miatt kevés reménye volt a megfelelő itthoni állásra. Igaz, 1936-ig gyakran hazalátogatott, s egyik alkalommal feleségül vette ifjúkori szerelmét, Harkányi Micit, aki hűségesen várt rá. Ezzel kiváltotta a tudományos kutatásait, utazásait finanszírozó Rockefeller Alapítvány neheztelését. Közölték vele, hogy nem nászutakat kívánnak támogatni. Hitler hatalomra kerülése után a Zsidó Kimenekítő Tanács segítségével hagyta el az országot, és vándorolt ki az Egyesült Államokba.
Teller Ede több rokona meghalt a holokauszt során, de a közvetlen családtagok a budapesti gettóban élték túl a borzalmakat. Miután édesapja 1950-ben meghalt, a famíliát kitelepítették Tállyára megbízhatatlan elemként. Másfél év után visszatérhettek, de a lakásukat elvették. A kiváló fizikus következetesen elutasította, hogy szovjet atomfizikusokkal találkozzon a leszerelés ügyének megvitatására, rokonai magyarországi fenyegetettségére hivatkozott. Ezzel végül elérte, hogy 1958-ban édesanyja és húga követhette őt az Egyesült Államokba.
Teller barátja, az ukrán származású George Gamow hatására kezdett magfizikával foglalkozni. Amikor a szláv tudós a George Washington Egyetemre került, cimboráját is odahívta. Közös dolgozatot publikáltak a termonukleáris reakciók elméletéről, mely a Nap energiaforrását is megmagyarázta. Az általuk szervezett konferencián jelentették be a maghasadás felfedezését is Bohr és társai. A Pearl Harbor-i japán támadás után felgyorsultak az események. Ettől kezdve Chicagóban dolgozott az első atomreaktor elkészítésén. A sikeres beindítás után Tellert is meghívták a Manhattan Tervbe.
Az atombomba etikai kérdéseiről később könyvet is írt. A Hirosima elleni akciót félig-meddig indokoltnak látta, Nagaszaki elpusztítását azonban feleslegesnek ítélte. Már a Manhattan Terv idején felvetette a hidrogénbomba kifejlesztésének fontosságát. A Los Alamos Tudományos Laboratórium társigazgatójaként tevékeny szerepet vállalt a tömegpusztító fegyver megalkotásában, melyet 1952-ben próbáltak ki. Az Egyesült Államok nemzeti hősként ünnepelte, öt évvel később a Time magazin címlapjára is felkerült. A feljegyzések szerint Eisenhower elnök tőle tartott a leginkább, s igyekezett minden óhaját teljesíteni. Kennedy a megválasztása után alaposan megdöbbent, hogy több mint tizennyolcezer nukleáris fegyvert örökölt elődeitől. Teller Ede 1962-ben Fermi-díjat vehetett át a Fehér Házban.
A Reagan elnök idején alkalmazott csillagháborús stratégia egyik kidolgozója, támogatója és propagátora szintén a jeles tudós volt. Úgy vélte, ezzel a programmal a Szovjetuniót olyan irdatlan hidegháborús fegyverkezési versenyre kényszeríthetik, mely a gazdasági összeomlásához vezet. A rakétatámadások ellen dolgozta ki a felszállóági védelem tervét Zseniális kavicsok megnevezéssel, mely emelkedés közben semmisíti meg az elindított rakétát. Nemzetvédelmi szerepe miatt a fizikust top secret kategóriájú tudósnak minősítették. Sokszor berzenkedett is, ha olyanokkal kellett nukleáris témákat megvitatnia, akik csak egyszerű secret minősítést kaptak.
Mint a Reaktorbiztonsági Tanács elnöke, sokat foglalkozott atomreaktorokkal is. Szakértőivel együtt felismerte, hogy a grafitmoderátoros, vízhűtésű reaktorban véletlen túlhevülés esetén elforrhat a víz, s ilyenkor megszaladhat a neutron-láncreakció (Teller-effektus). Rövid csatározás után elérte a hasonló jellegű amerikai reaktorok felszámolását, helyettük „bolondbiztos” TRIGA erőműveket fejlesztettek ki. 1986-ban Csernobilban éppen a Teller-effektus vezetett a katasztrófához. Talán ezért mondta róla egyik munkatársa: „Lehet valaki jobb tudós, mint Teller, de ragyogóbb aligha. Mindig ezer lépéssel előtted jár.” Hogy ki is volt valójában? A vita 2003-ban bekövetkezett halála után is folytatódik.
Kötelességünk a tudást gyarapítani
„Ami ifjúságom idején, a 20. század első három évtizedében a fizikában történt, olyan gyönyörű, mint a reneszánsz művészet vagy a barokk zene. A kvantummechanika sokkal szebb, mint az atomfegyverek fejlesztése.
A szupravezetést megmagyarázni sokkal nehezebb, sokkal izgalmasabb és sokkal kihívóbb, mint a fizika katonai alkalmazásain gondolkodni. Az a kötelességünk, hogy a tudást gyarapítsuk. Bízom benne, hogy a társadalom, amelyben élek, értelmesen fogja használni a megszerzett tudást.” (Teller Ede)
„Pesszimista az, akinek mindig igaza van, de nincs öröme benne. Az optimista olyan ember, aki úgy gondolja, hogy a jövő bizonytalan. Állítom, hogy optimistának lenni kötelesség, mert ha – Heisenberg tanítványaként is – elhiszem, hogy a jövő bizonytalan, akkor megnő a felelősségünk, hogy ebben a bizonytalanságban azt tegyük, amit legjobbnak látunk. Így a jövő, amit megalkotunk, jobb lesz.” (Teller Ede)
2009. 08. 14. (XIII/33)
