Kiderült továbbá, hogy a lábtörlőket igény szerint látja el a gyártó különféle közéleti szereplők arcképével: a hirdetésben többek között Gyurcsány Ferenc, Horn Gábor, Fekete Pákó, Terry Black és Győzike is szerepel Baló mellett.
Az írás megemlítette, hogy bár a gyártó nincs feltüntetve, a gyors szállítási határidő nem hagy kétséget afelől, hogy a termék Magyarországon készül. Ebből pedig hatósági észjárás híján sem nehéz levonni a következtetést: a kurucinfo szerkesztői és hirdetési munkatársai szintén itthonról árasztják a szennyet a világhálóra, vagyis a megtalálásuk nehézkességét alátámasztó érv, miszerint tengerentúli szerverről üzemelnek, fentiek fényében gyengécskének tűnik.
Néhány nappal a cikk megjelenése után nem várt fordulat következett: jelentkezett a gyártó, Kása Attila, hogy tudassa, ő bizony nem bujkál, sőt, történetét és arcát is kész a nyilvánosság elé tárni.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »