hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Őszre várható a járvány

2009. 07. 18.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) június elején nyilánosságra hozott jelentése szerint világjárvánnyá nőtte ki magát a H1N1 influenza. Bár egyelőre „mérsékelt erejű" vírussal állunk szemben, ami a nyugati társadalmakban mindeddig nem okozott egy „átlagos" influenzánál súlyosabb eseteket, a helyzet mégis drámaira fordulhat, miután a vírus elérte azokat a kevésbé fejlett térségeket is, ahol az egészségügyi hálózat állapota messze elmarad a kívánatostól. Július folyamán a déli félteke országaiban jelentettek nagy számban új betegeket, mivel ott most kezdődött el a téli „influenzaszezon".

A WHO jelentése szerint év vége előtt nem várható teljesen kifejlesztett oltóanyag, de még ha sikerül is előállítani, csak korlátozott számban lesz hozzáférhető. Emellett számolni kell azzal is, hogy a következő hónapok során a vírus mutálódik, és a mostaninál sokkal veszélyesebb, az oltóanyagokkal szemben rezisztensebb változata fejlődik ki. Ennek lehetőségével annál is inkább számolni kell a világszervezet szerint, mivel az 1918-as, 40-100 millió emberéletet követelő spanyolnáthát is egy enyhébb lefolyású influenzajárvány előzte meg a tavasz folyamán. A spanyolnátha vírustörzse ugyanaz az A típusú H1N1 vírustörzs, mint a most terjedő influenzáé.

Dr. Thomas Frieden, a CDC amerikai járványügyi központ igazgatója szerint „nem kérdés, hogy a világszerte terjedő új influenzatörzs komoly problémát okoz, amelyre ennek megfelelően komoly választ kell adni. Bár egyelőre nem tűnik súlyosabbnak, mint egy átlagos influenza, de az átlagos influenzának is 36 ezer áldozata van évente az Egyesült Államokban". A madárinfluenza ellen az elmúlt öt évben folytatott küzdelemmel jelentős gyakorlatot szereztek az egészségügyi szervezetek egy esetleges világjárvány leküzdéséhez, aminek köszönhetően időben felkészülhetünk még az őszi influenzajárvány kitörése előtt - nyilatkozta Dr. Anne Schuchat, a CDC munkatársa.

A New England Journal of Medicine orvosi szaklap szerint „a történelem során a világméretű járványt okozó vírusok évszakról évszakra mindig mutálódtak, így a mostani változat is veszélyesebb formát ölthet a következő hónapok során. Szakértők szerint komoly esély van arra, hogy az igen instabil szerkezetű vírus keveredjen az ősszel megjelenő szezonális vírussal, olyan előre nem látható új változat kialakulását eredményezve, amire nem lehet előre megfelelő ellenszert kialakítani, ezért felhívják a figyelmet arra, hogy „a nemzetközi együttműködés életbevágóan fontos lesz" a vírus mutációinak nyomon követésében és a megfelelő válasz kialakításában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!