hetilap

150 évvel ezelőtt, 1859. február 21-én a bíróság a szabadságharcban való részvétele és megrögzött bűnöző életvitele miatt életfogytig tartó várfogságra ítélte a híres betyárt, amit annak a kufsteini börtönerődnek a 13-as számú cellájában kellett eltöltenie, ahol korábban olyan híres magyarok raboskodtak, mint Kazinczy Ferenc vagy Wesselényi Miklós. De Rózsa Sándornak mint az egyetlen ide zárt köztörvényesnek sem kellett attól tartania, hogy elfelejtik.
A korabeli sajtó oly színesen ecsetelte izgalmas életét, hogy vasárnaponként pénzért mutogatták az érdeklődőknek a helyi piactéren.
A negyvenes éveit taposó, írástudatlan rab egy szegedi parasztcsaládban született. Hendikeppel indult, ugyanis apját lólopás miatt felakasztották, és ez árnyékot vetett egész életére, hiszen annak idején úgy tartották, zsiványnak a fia is csak zsivány lehet. Ezért bár 23 éves korában tehénlopás miatt elítélték, mindvégig ártatlanságát hangsúlyozta. Tíz hónappal később kereket oldott a szegedi börtönből. Miután a csongrádi csárdában lelőtt két katonát és a makói csendbiztost, már nem volt visszaút. Rablóbandát szervezett, akikkel tanyákba tört be, lovakat kötött el, pénzszállítmányokat támadott meg. Mintegy 60 kitudódott bűnesete ismert, állandó üldöztetésben és bujkálásban volt része az alföldi pusztaságon. Eközben hírneve egyre csak nőtt.
A „szögedi betyárnak” állítólag már a születése körül sem volt minden rendben, hiszen világra jöttekor hatalmas vihar kerekedett, ő pedig kirúgta magát a pólyából. Tízévesen olyan erővel bírt, hogy bárkit a földhöz teremtett, és azt mesélték róla, hogy a golyó nem fogja. Az alföldi szájhagyomány rengeteg anekdotát gyártott a „magyar Ned Kellyről”, aki megvédelmezett egy állapotos asszonyt, csalafinta módon lógott meg a szegvári börtönből, és megjutalmazott egy kocsmárost, aki nem árulta be őt a pandúroknál. A marhapásztorból lett rabló azonban mindvégig visszavágyott a tisztességes emberek közé.
1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, hogy engedje el a korábbi börtönbüntetés hátralevő részét, de ezt megtagadták tőle. Három évvel később azonban kitört a szabad­ságharc és a Honvédelmi Bizottmány a hadba szállás fejében bűnbocsánatot ígért. 150 fős szabadcsapatával sikerrel vette fel a harcot a szerb felkelők ellen, ám a katonai fegyelemhez nem szokott fiúk hamarosan megunták a csatározást, és szétszéledtek.
A szabadságharc leverése után Rózsa Sándor csikósnak állt, és megnő­sült. Ám a hatalom továbbra is üldözte, és szokatlanul magas, 10 ezer pengő vérdíjat tűztek ki a fejére. Ezért kénytelen volt eddigi életvite­lét folytatni, míg végül saját komája, Katona Pál tanyás gazda adta pandúrkézre. Kufsteini raboskodása után Theresienstadtban, majd Pétervára­don őrizték, míg az 1867-es kiegyezést követően amnesztiában nem részesült. Ekkor azonban már esélye sem volt a beilleszkedésre.
Rózsa összeszedte régi cimboráit, és most már postakocsikat, vonatokat rabolt ki Szeged közelében. Úgy ismerte a környéket, mint a tenyerét, ezért elfogni csaknem lehetetlen volt. Egy legenda szerint még a lovát is fordítva patkoltatta meg, hogy nehezebben akadjanak a nyomára. Utolsó akciója során Kistelek mellett felszedték a síneket, és így siklatták ki a vonatot. Az ezt követő tűzharcban azonban a betyárvezér térdét egy golyó roncsolta, így 1869. január 12-én Ráday Gedeon királyi biztosnak sikerült őt elfognia.
Rózsa Sándor kihallgatását Laucsik Mihály pesti igazságszolga vezette, akit fehér köpenye miatt „fehér zsandárnak” hívtak, és mindenki rettegett tőle. A betyárt többek között egy angol kereskedő meggyilkolásával vádolták, de a fogoly mindent tagadott. Végül a vizsgálóbíró egy egyszerű cselt vetett be ellene. Behozatott a cellájába néhány friss újságot, amely tele volt a híres betyár fotóival. Miután tudta róla, hogy nem tud olvasni, beadta neki, hogy az angol kormány állampolgára halála miatt azt követelte, hogy a magyar hatóságok büntessék meg az elkövetőt, különben háborút indítanak az ország ellen. A Szeged környéki dombokra pedig kivonatta a vár öreg ágyúit, s onnan kezdett lövöldözni. Rózsa, aki hallotta a dörgést, megkérdezte, hogy mi történik, mire Laucsik azt válaszolta, hogy itt vannak az angolok, és Szeged éppen az ő makacssága miatt nemsokára a lángok martaléka lesz. A tudatlan betyár erre részletes beismerő vallomást tett.
A bíróság hosszas tárgyalás után 1872-ben kötél általi halálra ítélte, a királyi curia azonban hatalmas népszerűségét látva életfogytiglanra változtatta azt. Hátralévő életét az 1267-es fogolyként a szamosújvári fegyházban töltötte. Kitanulta a szabómesterséget, és harisnyakötéssel tengette utolsó hónapjait. Egészsége azonban ekkorra már megromlott, s 1878 őszén elvitte a tüdő­gümőkór. Előtte azonban odaajándékozta dohányzacskóját az őt meglátogató Laucsiknak, akinek egyik leszármazottja a szegedi Móra Ferenc Múzeumra hagyta, ahol ma is meg­tekinthető.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek