A vadászat ugyanis ma már sokkal inkább szól vadnevelésről, etetésről, a természet megóvásáról, mint főúri kiváltságról.
A szakemberek tapasztalatai szerint a rendszerváltás után ugrásszerűen megnőtt az orvvadászok száma és az általuk okozott kár értéke is. Ennek az elszegényedés az egyik oka: olyan vidéken, ahol sok a munkanélküli, „bocsánatos bűnként” kezelik az élelemszerzésnek ezt az illegális módját. Szélesedett a felvevőpiac is: az éttermek egy része inkább ilyen módon jut a kurrensnek számító áruhoz, mert a legális piacon meglehetősen drága a vadhús.
Dobozon a vadásztársaság közel ezer hektáron gazdálkodik. Nagy Sándor nyugalmazott vadászmester egy emberöltőt töltött el a vadászattal, élményei több kötetet megtöltenének, ha papírra vetné. A Körösök völgyének ezen az erdőkkel borított területén szinte néphagyománynak számított az orvvadászat, amelynek titkos fortélyai apáról fiúra szálltak. Az idős vadász sokat kergette, űzte a vadorzókat, mert szerinte a rapsic gonoszabb, mint a legrosszabb dúvad, ha beszabadul a területre, válogatás nélkül pusztít. Azt mondja, az orvvadászok három csoportra oszthatók: az egyik a trófea miatt, a másik a húsért, a harmadik pedig szenvedélyből, pusztán az izgalomért vadászik. Az elmúlt évtizedekben nagyon nehéz volt bekerülni egy-egy vadásztársaságba. Ez ma is leginkább a „jó” kapcsolatok felhasználásával sikerülhet, de a belépési pénz is jelentősen nehezíti a legális tagság megszerzését, hiszen olykor fél-egymillió forintot is kérhetnek ezért. Ez arra ösztönözhet egyeseket, hogy a törvényt megkerülve járják az erdőt, és úgy lőjenek nagyvadakra – véli a szakember.
2008. 12. 19. (XII/51)
