Manapság a tiniket egyre több könyv és weboldal igyekszik beavatni a
boszorkányság fortélyaiba. Amerikában például nagy népszerűségre tett szert
Silver Raven Wolf Tiniboszorkány: Wicca az új generáció számára című könyve,
amely a házi feladat írásától a randevúzásig igen széles témakörben kínál
tippeket ahhoz, hogyan válhat valakiből autentikus boszorkány. Az okkultizmust
népszerűsítik a fiatalok körében különféle televíziós show-műsorok és számos
videojáték is. Ezek általában ártatlan játéknak tüntetik fel a sötét szellemi
erőkkel való játszadozást, így kikapcsolják a fiatalok veszélyérzetét, a
kíváncsiságukat viszont annál jobban felkeltik.
Néhány aggódó szakember azonban igyekszik megfelelő felvilágosító irodalommal
felvértezni az aggódó szülőket. Marla Alupoaicei például a Boszorkánygeneráció:
a wicca rejtett veszélyei című könyv egyik szerzője azt írja: „a gyerekek ma már
a Harry Potteren nőnek fel, olyan fiatalokkal együtt, akik pogányként élnek, és
tudják, hogyan kell igézni, és általában véve a szellemi értékeik is teljesen
mások. Ez pedig mindenképp aggodalomra ad okot”.
A könyvben a szerzők elmagyarázzák a wicca alaphiedelmeit, és hogy miért válhat
annyira vonzóvá ez a vallás a fiatalok számára. „Kalandosnak tűnik kikerülni a
szülők kontrollja alól és kipróbálni valami újat. Ha a gyerekeknek vannak ilyen
praktikákat űző barátaik, csatlakozni akarnak hozzájuk.”
Az egyik vonzerőt a hatalomgyakorlás jelenti. „Serdülőkorban a fiatalokban van
egy vágy arra, hogy jobban kontrollálhassák az életüket, és több hatalmuk legyen
a sorsuk felett. Bizonyos értelemben a wicca ezt kínálja számukra. A
Tiniboszorkány című könyv példákat ad arra, hogyan vegyenek hatalmat a saját
szüleik vagy akár egy morcos tanár felett. Így elhiszik azt, hogy kontrollálni
tudnak olyan embereket, akik tekintélyek felettük” – teszi hozzá Alupoaicei.
A wicca nagyon toleráns az alternatív életmódokkal és a homoszexualitással
szemben is. A szerző szerint „a megkérdezett tinédzserek közül sokan
bevallották, hogy maguk is homoszexuális vagy biszexuális kapcsolatokba
keveredtek, ami meglepő volt számomra. A szülők persze erről nem tudnak”.
A különböző irányzatok között már létezik úgynevezett „keresztény wicca” is.
Ennek keretében a fiatalok bizonyos keresztény hitelveket kevernek a wicca
tanításaival. Ily módon a határvonalak elmosódnak, és a fiatalok nem érzik, hogy
választaniuk kellene a kereszténység és az okkultizmus között.
Alupoaicei szerint fontos, hogy a szülők aktív szerepet vállaljanak a gyerekek
felvilágosításában. „Korlátozhatják az otthonukban tartható könyvek vagy a
megtekinthető internetes oldalak körét, valamint azt is, kivel barátkozhatnak a
gyerekeik. Azonban a folytonos negatív tiltások helyett konstruktívan kell
elmagyarázniuk, mit miért nem szabad, és fel kell mutatniuk az alternatívákat
is. Világosan el kell mondani, hogy mit tanít ezekről például a Biblia, és hogy
milyen következményekkel járnak az ilyen praktikák.”
A Barna Group A tinédzserek és a természetfeletti című közelmúltbeli felmérése
szerint a tinédzserek 30 százaléka játszott már az Ouija játékkal, vagy volt már
tenyérjósnál, és 80 százalékuk olvas horosz-kópokat. A megkérdezett keresztény
tinik 29 százaléka vallotta azt, hogy nem lát kivetnivalót a horoszkópokban, 18
százalékuk mondta azt, hogy nem hisz ugyan bennük, de azért elolvassa, és 8
százalék jelezte, hogy lelkiismeret-furdalása van, amikor megnézi „mit mondanak
a csillagok”.
A Barna Group jelentése szerint általában azok a tinik nyitnak a leginkább az
okkultizmus felé, akik úgy érzik, életük kicsúszott minden kontroll alól, és így
akarják visszanyerni az irányítást. Azonban ez veszélyes játék, mert az életük
feletti irányítást átadják gonosz szellemi erőknek.