hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Májzsugor
Állatvédők tennék tönkre a hungarikumot

2008. 09. 24.
Magyarország libamájtermelő nagyhatalomnak számított – 2008-ig. A világon megtermelt hízott libamáj nyolcvan százalékát kis hazánktól vásárolták, míg a „Négy Mancs” nevű állatvédő egyesület be nem tette a lábát a hazai baromfipiacra.

Az állatvédők szerint különös kegyetlenség a szárnyasok kényszertömése, mely
egy egészségtelen szerv, az úgynevezett zsírmáj előállítását célozza – ennek
beszüntetését kívánják elérni negatív kampányukkal. A lejárató kampány
eredmé­nyeként ausztriai és német áru­házláncok is bojkottálták a magyar
származású hízott szárnyasokat, egy magyar gyár már le is állt a
hízottáru-feldolgozással, és kétszáz dolgozójától is megválni készül. A szakma
képviselői gazdasági érdekeket sejtenek a fellépés hátterében, és törvényi
védelmet kérnek francia mintára a hungarikumnak számító libamájnak.

Az osztrák székhelyű Négy Mancs legújabb akciója Magyarországra és
Franciaországra irányult, melyhez egy listát is közzétettek, e két ország
zsírmájtermelő üzemeiről. Bárány László, a magyar Baromfi Termék Tanács (BTT)
elnöke lapunknak elmondta, hogy a magyar baromfiágazat súlyos válsággal
küszködött eddig is, az európai piaci tendenciák rendkívül nehéz helyzetet
teremtettek

a húsipar számára. Ezt tetézi az erős forint, amely az exportot rombolja, a
belföldi piacot tekintve pedig az alacsony vásárlóerő miatt fellépett

túltermelés okoz negatív árspirált.

A legnagyobb csapást mégis egy állatvédő szervezet, a Négy Mancs alapítvány
negatív kampánya okozta számukra, amely a baromfiágazat talán egyetlen
jövedelmező szektorát kívánja tönkretenni. Ha a szervezet törekvése célba ér,
akkor – az általuk bojkottált – tizenhárom cég biztosan lehúzhatja a rolót.

A hízott szárnyasok termelésében és feldolgozásában Franciaország a világelső,
itt azonban elsősorban a kacsa a favorit. A lúdhízlalásban és a libamáj
előállításában a magyarok viszik a pálmát, a világon megtermelt cirka 2300 tonna
libamájból 1800 tonna itt készül. A termék exportjában is vezetünk, a kereslet
meg is van rá, elsősorban éttermek, szállodák a vevői az ínyencségnek. A
lejáratókampány Bárány László szerint azonban nem a májkereskedelemre irányul,
hiszen ez a termék nem helyettesíthető mással, a továbbfeldolgozói,
gasztronómiai, fogyasztói szektort nem hatja meg az állatvédők álláspontja. A
könnyebben támadható kereskedelmi szektort célozták meg, mely hamar meg is
hajolt az érvek hatására, és visszamondta a magyar termékek forgalmazását. A
terméktanács képviselője úgy látja, hogy a tárgyszerűtlen és rosszindulatú
kampány célja egyértelműen a magyar baromfifeldolgozó cégek levadászása, ami
különösen húsos falat a németországi piaci szereplőknek. Ők ugyanis a kacsa- és
libamáj gyártása mellett keletkező darabolt termékek erős konkurensei.

Legnagyobb ágazati szereplőként épp a Hungerit Zrt.-t érte eddig a legsúlyosabb
kár, mivel a cég nemcsak májat, hanem a szárnyasok egyéb részeit is
hasznosította, a bojkott révén azonban komoly anyagi kieséssel kell számolnia.
Ezt tetézte továbbá, hogy a „sovány” baromfitermékek kereslete is veszélybe
került, ami a vállalat sorsát is megpecsételte volna. A Hun­gerit ezért
meghátrált, és szeptember elsejével bezárta hízottáru-feldolgozó részlegét, az
itt dolgozó kétszáz embert pedig több lépcsőben elbocsátja. Az állatvédők ennek
ellenére – korábbi ígéretükkel szemben – mindmáig a tiltólistán tartják a
Hungeritet, aminek oka, hogy az ügyvezetőnek személyes érdekeltsége van egy
másik, szintén a feketelistán szereplő magyar cégben is, valamint a hízlalásra
tenyésztett kacsák és libák utódaival nem tud az állatvédők számára megnyugtató
módon elszámolni.

A lejáratáshoz készített sokkoló video- és képanyagról időközben az alapítvány
beismerte, hogy nem Magyarországon készültek, a mellettük szereplő leírással
ellentétben. Hozzá kell tennünk, hogy az egyesület honlapján közzétett fotók még
egy laikust is elgondolkodtatnak, a képileg megjelenített hizlalt és sovány
libamáj mérete feltűnően aránytalannak tűnik. Szakmabeli elmondása alapján
inkább egy epét ábrázolhat a Négy Mancs fotóján az „egészséges” máj, hiszen a
hizlalt állat mája 650-900 grammot, a sovány szárnyasé 200-240 grammot nyom.

A Baromfi Termék Tanács elnöke szerint a megkülönböztetett figyelem a magyarok
felé a francia érdekképviselet hatékonyságának is köszönhető, Franciaországban
meg sem próbált fiókirodát nyitni a Négy Mancs. Értelme sem lett volna, hiszen a
francia hízottmáj-termelők szövetségének elnöke, Jean Schwebel szerint a francia
kormány és a szakma képviselői „kellően erőteljes és azonnali választ” adnának a
szervezet támadásának a médiában és jogi úton is. A franciáknál egyébiránt
törvényileg is védelmet kapott a hízott máj, így a nemzeti hagyományra
hivatkozva támadhatatlan az állatvédők számára.

Az évi 6 millió hízott kacsa és liba termelésének megszűnése a szakma számításai
szerint a gazdaságban is gyorsan érezhető lesz. Több mint 100 ezer tonna
kukoricatakarmány marad feleslegben, a baromfi feldolgozásában érintett 5000
ember munkahelye szűnne meg, ehhez kapcsolódóan 5 milliárd forint adókiesést
lehet prognosztizálni. A kereskedelmet érintően az exportnál 25 milliárd
fo­rint, a belföldi értékesítésből 5 milliárd forint kieséssel kell számolni.

A libatömés kiskátéja

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!